1. tétel
Témakör: Ember és nyelv
Nyelv és kommunikáció, nyelv és megismerés
A nyelv a legegyetemesebb, leggyakrabban használt jelrendszer. Egy nagyobb közösségé, általában egy nemzet tulajdona. A külső és belső valóságot minden más jelrendszernél pontosabban fejezi ki. Rendszer - jellege a változtatható jelek, és a viszonylag állandó szabályrendszer összekapcsolásából adódik. A nyelv alkalmazása, azaz a beszéd és az írás tulajdonképpen a megfelelő nyelvi jelek kiválasztását és a megfelelő szabályok segítségével való összekapcsolását jelenti.
A nyelv a gondolkodás, a gondolatformálás, a gondolat közlésének, a cselekvésnek, az
emberi létnek egyik legmeghatározóbb eszköze, eleme. Az emberi élet közege a nyelv,
összetartó erő, kapocs. A nyelv segítségével sajátítjuk el a kultúrát, válunk emberré.
Az emberi kommunikáció legfontosabb tényezője. A jelek segítik a világban való eligazodásunkat, tájékoztatnak, ismereteket adnak át, üzeneteket közvetítenek.
A nyelv és gondolkodás között szoros kapcsolat van. Babits szerint: „Gondolkodni és
beszélni: voltaképpen egy. Gondolkodás nem képzelhető beszéd nélkül és megfordítva.”
A gondolkodás alapvető feltétele a nyelv, a nyelvi forma; s a nyelv, a nyelvi forma mindig
feltételez gondolkodást. A nyelv a valóságot az elvonatkoztató gondolkodás segítségével
tükrözi.
Az ember kettős – cselekvő és megismerő – viszonyt alakít ki a világgal. A nyelvben e
viszony mindkét fele jelen van, hiszen a nyelvhasználat cselekvés, de egyben a megismerés feltétele is.
A nyelv a világ megismerésének lényeges tényezője, hiszen nyelv nélkül nem tudunk hatékonyan kommunikálni. Ugyanakkor a megismerésnek már a tényezői is fontosak, amelyek visszahatnak a nyelvre, és befolyásolják a fejlődését. Ilyen tényezők az emberiséget ért információs forradalmak. Az emberi kultúra öt nagy információs forradalmat élt át: a beszéd, az írás, a könyvnyomtatás, a távközlés és az elektronikus információ forradalmát. Az ember a beszéd által emelkedett ki az állati létből, s a munkája során szerzett vagy alkotott információkat átadta társainak és utódainak. Az írás révén az információtárolás és hagyományozódás függetlenné vált az olykor megbízhatatlan emberi emlékezettől, s az ember hozzáláthatott az idő és a tér legyőzéséhez. A könyvnyomtatás megteremtette az ismeretek tömeges elterjesztésének lehetőségét. Átalakította a tudományos gondolkodást, és létrehozta az életét a nyomtatott kultúra szolgálatában töltő értelmiséget. Az írott és a nyomatott nyelv pontosabbá, szabatosabbá vált, mint a beszélt nyelv, de bizonyos verbális kifejezőeszközök kezdtek felértékelődni az információközlésben. A távközlés forradalma által a világ összezsugorodott, s a térben távoli információkhoz is gyorsan hozzá lehetett jutni. Az elektronikus információ forradalma a kommunikációt új minőséggel gyarapította. Az ember - ember párbeszéd mellett megjelent az ember - gép párbeszéd, amely közvetve szintén ember - ember párbeszéd. Az információtárolás és – feldolgozás új lehetőségei kezdődtek. Számítógép rendszereket működtet, utasításokat tervez és hajt végre, és adatbázisokat tart fenn. A gépek memóriájában tárolt információk pedig hálózattá vagy rendszerré összekapcsolva soha nem látott és tapasztalt információmennyiséghez juttatták az emberiséget. A számítógépek világa is visszahat a nyelv fejlődésére, de ennek távlatai egyelőre nem láthatóak be, bizonyára hajlékonyabb és hatékonyabb lesz a nyelv.
A nyelv fő szerepet kap a tudatos, „átgondolt” gondolkodásban. Például problémamegoldáskor, történetmeséléskor, fogalmazáskor. Ekkor beszélünk racionális, irányított, logikus vagy propozicionális gondolkodásról. Szerepelnek benne deduktív és induktív módszerek. ( Deduktív: az általánosból az egyesbe történő levezetés, induktív: az egyesből következtetünk az általánosra.) Ilyenkor a szórend, a mondatsorrend alkotja azt a közeget, amelyben az egymáshoz kapcsolódó gondolataink megjeleníthetők és elrendezhetők.
A gondolkodás és nyelv viszonya háromféleképpen képzelhető el:
1. A gondolkodás elsőbbsége
A gondolkodás univerzális, minden ember gondolkodó lény, a gondolkodás szerkezete,
tartalma egyetemes.
René Descartes (1596-1650) racionalista filozófus szerint a nyelv alapjaiban az ész, a
gondolkodás struktúrájában gyökerezik→ a nyelv tartalmilag egyetemes, a nyelvek különbsége csak a szavak hangalakjában van, ezért lehetséges egy egyetemes nyelv létrehozása.
2. A nyelv elsőbbsége
A gondolat, hogy a nyelv elsőrendű a gondolkodáshoz képest, a felvilágosodás korából származik. Két nézet van: az egyik szerint nyelv nélkül nincsen fogalmi gondolkodás, a másik
szerint a gondolkodás tagolatlan egészként ragadja meg a felfogott szituációt, a nyelv a ki-
mondott szavakkal elemzi, strukturálja ezt a gondolatot.
Wilhelm von Humbolt (1767-1835) szerint a nyelv a gondolat képzőszerve. Az értelmi tevékenység számára elengedhetetlen, hogy kapcsolatba lépjen artikulált hanggal, különben a
gondolkodás nem érhetne el kellő világosságot. Minden nyelvben sajátos világnézet rejlik,
egy idegen nyelv megtanulása új világszemlélet elsajátítása. Ezt nevezzük nyelvi relativizmusnak.
3. A gondolkodás és a nyelv kölcsönössége
Ez a nézet mindkét irányú befolyás meglétét elfogadja, a nyelv egyszerre áll függő és meghatározó vonatkozásban a gondolkodással.
Egy ide tartozó másik nézet szerint a nyelv és a gondolkodás alapjaiban azonos, a tudat
legősibb megnyilvánulása pedig a hangos tudat, amely később differenciálódott egyfelől kommutatív, másfelől cselekvéskísérő beszéddé. Ez utóbbi belső beszéddé válva gondolkodássá.
Az emberi egyed társadalomba születik, abban nő fel, egy közösség tagja, ahol az ismereteket készen kapja. A beszéd fejlődése állandó társas kötödést igényel. Minden gyermek fejlődésére döntő hatással van. Ezért fordítottak már az ókorban is nagy gondot arra, hogy a gyermek környezetében élők ne beszéljenek hibásan! A gyermek kb. 3 éves koráig kialakítja az alapvető beszédhangzási rendszerét, ezzel kialakul az anyanyelv alapfoka. A gyermek képessé vált a nyelv használatára, tehát beszél. Megérti a kérdéseket, így a társadalmi kommunikáció részévé válhat.
A nyelvhasználat legfelső foka, a szépirodalmi nyelv is voltaképpen a gondolatok szavakba öntése, azonban érzékletesebb, árnyaltabb a mindennapos ábrázolásnál.
A nyelvi relativizmus szerint nyelv és kultúra között kapcsolat áll fenn, a nyelv az egész kultúrát magában foglalja. Az uráli-finnugor eredetű magyar nyelv kedveli a szemléletességet (szólások, metaforák), a hangutánzást, hangfestést, a konkrétságot. A magyar kommunikáció jellegzetessége az egységesség (nem tagolódik jelentősen különböző nyelvjárásokra), az idézetesség, a változatos hanglejtésformák használata. A Kárpát-medencei interkulturális viszonyokat tükrözi, hogy a nyelvek között többirányú átvétel történt.
A magyar nyelv nyelvtanában alapvetően megőrizte finnugor jellegét, de sokban indoeuropizálódott. Ilyen változás a gazdag igekötőrendszer létrejötte, a névelők kialakulása, stb.
A nyelv a gondolkodás, a gondolatformálás, a gondolat közlésének, a cselekvésnek, az
emberi létnek egyik legmeghatározóbb eszköze, eleme. Az emberi élet közege a nyelv,
összetartó erő, kapocs. A nyelv segítségével sajátítjuk el a kultúrát, válunk emberré.
Az emberi kommunikáció legfontosabb tényezője. A jelek segítik a világban való eligazodásunkat, tájékoztatnak, ismereteket adnak át, üzeneteket közvetítenek.
A nyelv és gondolkodás között szoros kapcsolat van. Babits szerint: „Gondolkodni és
beszélni: voltaképpen egy. Gondolkodás nem képzelhető beszéd nélkül és megfordítva.”
A gondolkodás alapvető feltétele a nyelv, a nyelvi forma; s a nyelv, a nyelvi forma mindig
feltételez gondolkodást. A nyelv a valóságot az elvonatkoztató gondolkodás segítségével
tükrözi.
Az ember kettős – cselekvő és megismerő – viszonyt alakít ki a világgal. A nyelvben e
viszony mindkét fele jelen van, hiszen a nyelvhasználat cselekvés, de egyben a megismerés feltétele is.
A nyelv a világ megismerésének lényeges tényezője, hiszen nyelv nélkül nem tudunk hatékonyan kommunikálni. Ugyanakkor a megismerésnek már a tényezői is fontosak, amelyek visszahatnak a nyelvre, és befolyásolják a fejlődését. Ilyen tényezők az emberiséget ért információs forradalmak. Az emberi kultúra öt nagy információs forradalmat élt át: a beszéd, az írás, a könyvnyomtatás, a távközlés és az elektronikus információ forradalmát. Az ember a beszéd által emelkedett ki az állati létből, s a munkája során szerzett vagy alkotott információkat átadta társainak és utódainak. Az írás révén az információtárolás és hagyományozódás függetlenné vált az olykor megbízhatatlan emberi emlékezettől, s az ember hozzáláthatott az idő és a tér legyőzéséhez. A könyvnyomtatás megteremtette az ismeretek tömeges elterjesztésének lehetőségét. Átalakította a tudományos gondolkodást, és létrehozta az életét a nyomtatott kultúra szolgálatában töltő értelmiséget. Az írott és a nyomatott nyelv pontosabbá, szabatosabbá vált, mint a beszélt nyelv, de bizonyos verbális kifejezőeszközök kezdtek felértékelődni az információközlésben. A távközlés forradalma által a világ összezsugorodott, s a térben távoli információkhoz is gyorsan hozzá lehetett jutni. Az elektronikus információ forradalma a kommunikációt új minőséggel gyarapította. Az ember - ember párbeszéd mellett megjelent az ember - gép párbeszéd, amely közvetve szintén ember - ember párbeszéd. Az információtárolás és – feldolgozás új lehetőségei kezdődtek. Számítógép rendszereket működtet, utasításokat tervez és hajt végre, és adatbázisokat tart fenn. A gépek memóriájában tárolt információk pedig hálózattá vagy rendszerré összekapcsolva soha nem látott és tapasztalt információmennyiséghez juttatták az emberiséget. A számítógépek világa is visszahat a nyelv fejlődésére, de ennek távlatai egyelőre nem láthatóak be, bizonyára hajlékonyabb és hatékonyabb lesz a nyelv.
A nyelv fő szerepet kap a tudatos, „átgondolt” gondolkodásban. Például problémamegoldáskor, történetmeséléskor, fogalmazáskor. Ekkor beszélünk racionális, irányított, logikus vagy propozicionális gondolkodásról. Szerepelnek benne deduktív és induktív módszerek. ( Deduktív: az általánosból az egyesbe történő levezetés, induktív: az egyesből következtetünk az általánosra.) Ilyenkor a szórend, a mondatsorrend alkotja azt a közeget, amelyben az egymáshoz kapcsolódó gondolataink megjeleníthetők és elrendezhetők.
A gondolkodás és nyelv viszonya háromféleképpen képzelhető el:
1. A gondolkodás elsőbbsége
A gondolkodás univerzális, minden ember gondolkodó lény, a gondolkodás szerkezete,
tartalma egyetemes.
René Descartes (1596-1650) racionalista filozófus szerint a nyelv alapjaiban az ész, a
gondolkodás struktúrájában gyökerezik→ a nyelv tartalmilag egyetemes, a nyelvek különbsége csak a szavak hangalakjában van, ezért lehetséges egy egyetemes nyelv létrehozása.
2. A nyelv elsőbbsége
A gondolat, hogy a nyelv elsőrendű a gondolkodáshoz képest, a felvilágosodás korából származik. Két nézet van: az egyik szerint nyelv nélkül nincsen fogalmi gondolkodás, a másik
szerint a gondolkodás tagolatlan egészként ragadja meg a felfogott szituációt, a nyelv a ki-
mondott szavakkal elemzi, strukturálja ezt a gondolatot.
Wilhelm von Humbolt (1767-1835) szerint a nyelv a gondolat képzőszerve. Az értelmi tevékenység számára elengedhetetlen, hogy kapcsolatba lépjen artikulált hanggal, különben a
gondolkodás nem érhetne el kellő világosságot. Minden nyelvben sajátos világnézet rejlik,
egy idegen nyelv megtanulása új világszemlélet elsajátítása. Ezt nevezzük nyelvi relativizmusnak.
3. A gondolkodás és a nyelv kölcsönössége
Ez a nézet mindkét irányú befolyás meglétét elfogadja, a nyelv egyszerre áll függő és meghatározó vonatkozásban a gondolkodással.
Egy ide tartozó másik nézet szerint a nyelv és a gondolkodás alapjaiban azonos, a tudat
legősibb megnyilvánulása pedig a hangos tudat, amely később differenciálódott egyfelől kommutatív, másfelől cselekvéskísérő beszéddé. Ez utóbbi belső beszéddé válva gondolkodássá.
Az emberi egyed társadalomba születik, abban nő fel, egy közösség tagja, ahol az ismereteket készen kapja. A beszéd fejlődése állandó társas kötödést igényel. Minden gyermek fejlődésére döntő hatással van. Ezért fordítottak már az ókorban is nagy gondot arra, hogy a gyermek környezetében élők ne beszéljenek hibásan! A gyermek kb. 3 éves koráig kialakítja az alapvető beszédhangzási rendszerét, ezzel kialakul az anyanyelv alapfoka. A gyermek képessé vált a nyelv használatára, tehát beszél. Megérti a kérdéseket, így a társadalmi kommunikáció részévé válhat.
A nyelvhasználat legfelső foka, a szépirodalmi nyelv is voltaképpen a gondolatok szavakba öntése, azonban érzékletesebb, árnyaltabb a mindennapos ábrázolásnál.
A nyelvi relativizmus szerint nyelv és kultúra között kapcsolat áll fenn, a nyelv az egész kultúrát magában foglalja. Az uráli-finnugor eredetű magyar nyelv kedveli a szemléletességet (szólások, metaforák), a hangutánzást, hangfestést, a konkrétságot. A magyar kommunikáció jellegzetessége az egységesség (nem tagolódik jelentősen különböző nyelvjárásokra), az idézetesség, a változatos hanglejtésformák használata. A Kárpát-medencei interkulturális viszonyokat tükrözi, hogy a nyelvek között többirányú átvétel történt.
A magyar nyelv nyelvtanában alapvetően megőrizte finnugor jellegét, de sokban indoeuropizálódott. Ilyen változás a gazdag igekötőrendszer létrejötte, a névelők kialakulása, stb.
2. tétel
Témakör: Ember és nyelv
A nyelvek típusai
A nyelv az emberi kommunikáció legáltalánosabb eszköze, tagolt, artikuláltan kiejtett beszédhangok alkotta elemekből felépülő jelrendszer, illetve ennek írásban rögzített formája. A nyelv minden társas tevékenység nélkülözhetetlen feltétele, s meghatározó szerepet játszik az egyének gondolkodásában is.
Egy nyelv fogalmába általában két dolgot értünk bele: a beszélt nyelvet, és annak írott formáját, vagy formáit. Az írott nyelv – melynek szabályait a nyelv helyesírása adja meg – nagyon gyakran a beszélt nyelvtől részben független forma, és a beszélt formától függetlenül is fejlődhet, alakulhat.
Az élő nyelvek vizsgálata
A leíró nyelvészet a nyelv mai állapotát kutatja. Alapja a szinkrónia. A görög syn „együtt” és chrono „idő” szavakból ered. Leíró vizsgálat, egy adott állapot rendszerének az előzményeket nem tekinthető elemzése.
A történeti nyelvészet a nyelv történetét kutatja. Alapja a diakrónia. A görög dia „át, keresztül, végig” és a chrono szavakból ered. Történeti szemlélet, a jelenségek történeti szempontú vizsgálata.
A nyelvek eredete
A mai napig több elképzelés él a nyelvek eredendőségéről. Az egyik, hogy a nyelvek egyetlen ősnyelvre vezethetők vissza, a másik szerint a nyelvek több ősnyelvből származnak
A monogenézis (mono – egy, genezis – eredet) elméletet támasztja alá a Biblia (Bábel tornya). Sokáig az Ószövetség nyelvét, a hébert tartották a nyelvek ősének.
A poligenézis (poli – sok) elmélet szerint már az ősidőkben is több nyelvcsalád létezett, s a mai nyelvek ezek tovább fejlődése.
A Földön létező nyelvek számát nehéz meghatározni. Ennek egyik oka az, hogy egyes nyelveket a civilizációtól messze, kis zárt közösségekben beszélnek. Ezekről alig tudnak valamit. Másik oka, hogy nyelv és nyelvjárás között nehéz különbséget tenni.
A világ nyelveinek száma: 3000 - 6000; ezek egy része: már az ókorban kihalt (több száz); sok napjainkban kihalófélben van; írással nem rendelkező, kis lélekszámú nyelv.
150 - 200 nyelvcsaládot különítenek el, ezek közül a legnagyobb az indoeurópai nyelvcsalád.
A magyar nyelv az urál nyelvcsalád finnugor csoportjába, azon belül az ugor nyelvek közé tartozik.
A nyelvek típusai
Alaktani szempontból megkülönböztetünk izoláló, agglutináló és flektáló nyelveket.
Az izoláló, azaz az elkülönítő nyelvben nincsenek ragok, jelek, olykor képzők sem. A nyelvtani viszonyokat a szórenddel, a hangsúlyokkal vagy önálló szavakkal fejeznek ki. Ilyen nyelvek például a kínai, vietnámi, sőt efelé tart az angol is.
Az agglutináló, ragasztó nyelv jellemzői a szóképzés, szóösszetétel gazdagsága, toldalékok sokasága. A morfémák általában jól elkülöníthetők a szóalakon belül, a grammatikai segédelemek a szótövek elé vagy mögé kerülnek. Agglutináló például a magyar, finnugor nyelvek.
A flektáló, vagyis hajlító nyelvnél a nyelvtani viszony a szótő belsejében, annak megváltozásával fejeződik ki. Gyakran a szavakban elmosódik a szóelemek határa. Általános a grammatikai nemek megkülönböztetése (hím -, nő -, semleges nem), mint például a der/ die/ das a német nyelvben.
Vannak emberek által használt, de nem természetes, hanem mesterséges nyelvek is, melyeket nyelvelméleti, matematikai vagy informatikai célból alkottak meg. A mesterséges nyelvek közül ismertek a programozási nyelvek, amelyeket szokás környezet - független nyelveknek is tekinteni.
Az eszperantó egy mesterséges, emberi kommunikációra kialakított nyelv. Megalkotója Lazaro Ludoviko Zamenhof białystoki szemorvos volt. A nyelv első kiadására 1887 - ben, Varsóban került sor, először oroszul, majd lengyelül, németül, franciául és angolul. A nyelv eredeti neve Lingvo Internacia („nemzetközi nyelv”) volt, de igazán szerzője álnevéről vált ismertté. Az eszperantó beszélőinek számáról megoszlanak a vélemények. Forrástól függően néhány tízezertől több tízmillióig becsülik a beszélők számát. Az biztos, hogy néhány ezer ember az, akinek második anyanyelve (ezeket denaska esperantisto - nak, „született eszperantistának” nevezik). Az eszperantó eklektikus nyelv, szókincse főleg újlatin (francia), germán és szláv nyelvből származik, elsősorban olyan szavak, amelyek más nyelvekben is megvannak (interonimák). Szerzője nem szavakat, hanem szóelemeket (morfémákat) vett át (tehát a nyelv erős agglutináló jelleget mutat), és ezek kombinálásával biztosította a szókincs fejlődését.
Egy nyelv fogalmába általában két dolgot értünk bele: a beszélt nyelvet, és annak írott formáját, vagy formáit. Az írott nyelv – melynek szabályait a nyelv helyesírása adja meg – nagyon gyakran a beszélt nyelvtől részben független forma, és a beszélt formától függetlenül is fejlődhet, alakulhat.
Az élő nyelvek vizsgálata
A leíró nyelvészet a nyelv mai állapotát kutatja. Alapja a szinkrónia. A görög syn „együtt” és chrono „idő” szavakból ered. Leíró vizsgálat, egy adott állapot rendszerének az előzményeket nem tekinthető elemzése.
A történeti nyelvészet a nyelv történetét kutatja. Alapja a diakrónia. A görög dia „át, keresztül, végig” és a chrono szavakból ered. Történeti szemlélet, a jelenségek történeti szempontú vizsgálata.
A nyelvek eredete
A mai napig több elképzelés él a nyelvek eredendőségéről. Az egyik, hogy a nyelvek egyetlen ősnyelvre vezethetők vissza, a másik szerint a nyelvek több ősnyelvből származnak
A monogenézis (mono – egy, genezis – eredet) elméletet támasztja alá a Biblia (Bábel tornya). Sokáig az Ószövetség nyelvét, a hébert tartották a nyelvek ősének.
A poligenézis (poli – sok) elmélet szerint már az ősidőkben is több nyelvcsalád létezett, s a mai nyelvek ezek tovább fejlődése.
A Földön létező nyelvek számát nehéz meghatározni. Ennek egyik oka az, hogy egyes nyelveket a civilizációtól messze, kis zárt közösségekben beszélnek. Ezekről alig tudnak valamit. Másik oka, hogy nyelv és nyelvjárás között nehéz különbséget tenni.
A világ nyelveinek száma: 3000 - 6000; ezek egy része: már az ókorban kihalt (több száz); sok napjainkban kihalófélben van; írással nem rendelkező, kis lélekszámú nyelv.
150 - 200 nyelvcsaládot különítenek el, ezek közül a legnagyobb az indoeurópai nyelvcsalád.
A magyar nyelv az urál nyelvcsalád finnugor csoportjába, azon belül az ugor nyelvek közé tartozik.
A nyelvek típusai
Alaktani szempontból megkülönböztetünk izoláló, agglutináló és flektáló nyelveket.
Az izoláló, azaz az elkülönítő nyelvben nincsenek ragok, jelek, olykor képzők sem. A nyelvtani viszonyokat a szórenddel, a hangsúlyokkal vagy önálló szavakkal fejeznek ki. Ilyen nyelvek például a kínai, vietnámi, sőt efelé tart az angol is.
Az agglutináló, ragasztó nyelv jellemzői a szóképzés, szóösszetétel gazdagsága, toldalékok sokasága. A morfémák általában jól elkülöníthetők a szóalakon belül, a grammatikai segédelemek a szótövek elé vagy mögé kerülnek. Agglutináló például a magyar, finnugor nyelvek.
A flektáló, vagyis hajlító nyelvnél a nyelvtani viszony a szótő belsejében, annak megváltozásával fejeződik ki. Gyakran a szavakban elmosódik a szóelemek határa. Általános a grammatikai nemek megkülönböztetése (hím -, nő -, semleges nem), mint például a der/ die/ das a német nyelvben.
Vannak emberek által használt, de nem természetes, hanem mesterséges nyelvek is, melyeket nyelvelméleti, matematikai vagy informatikai célból alkottak meg. A mesterséges nyelvek közül ismertek a programozási nyelvek, amelyeket szokás környezet - független nyelveknek is tekinteni.
Az eszperantó egy mesterséges, emberi kommunikációra kialakított nyelv. Megalkotója Lazaro Ludoviko Zamenhof białystoki szemorvos volt. A nyelv első kiadására 1887 - ben, Varsóban került sor, először oroszul, majd lengyelül, németül, franciául és angolul. A nyelv eredeti neve Lingvo Internacia („nemzetközi nyelv”) volt, de igazán szerzője álnevéről vált ismertté. Az eszperantó beszélőinek számáról megoszlanak a vélemények. Forrástól függően néhány tízezertől több tízmillióig becsülik a beszélők számát. Az biztos, hogy néhány ezer ember az, akinek második anyanyelve (ezeket denaska esperantisto - nak, „született eszperantistának” nevezik). Az eszperantó eklektikus nyelv, szókincse főleg újlatin (francia), germán és szláv nyelvből származik, elsősorban olyan szavak, amelyek más nyelvekben is megvannak (interonimák). Szerzője nem szavakat, hanem szóelemeket (morfémákat) vett át (tehát a nyelv erős agglutináló jelleget mutat), és ezek kombinálásával biztosította a szókincs fejlődését.
3. tétel
Témakör: A kommunikáció
A vizuális és a nyelvi kommunikáció kölcsönhatása
Mindenfajta kommunikáció többé - kevésbé egyértelmű jelek segítségével zajlik. Hagyományosan a vizuális kommunikációt a nem verbális kommunikáció egyik ágának tartják a tudósok. A vizuális kommunikáció a képi megformáláson alapuló kommunikáció. Az írás – bár valóban a szemen keresztül percipiálódik – talán mégsem tekinthető a vizualitás tipikus példájának, mivel a nyelvi jelek formai megjelenésüktől függetlenül ugyanazt jelentik.
A gesztusnyelvet és testbeszédet pedig vizuálisan érzékeljük ugyan, de nem képi jellegűek. Egyes felfogások szerint a metakommunikáció is a vizuális kifejezési formák egyike, de ez szinte mindig a nyelvi közléssel együtt jelenik meg annak kiegészítőjeként, nyomatékosító, érzelemkifejező, figyelemfelkeltő funkcióban.
A vizuális kommunikáció az információátadásnak az a típusa, amelyben az üzenet továbbítása képi úton történik. A jelentést hordozó eszköz a kép, amelyet a befogadó a látás révén érzékel, dekódol. Napjainkban ez a kommunikációs típus a fotográfia, a film, a televízió és a számítógép elterjedésével kiemelt szerepet játszik az emberek egymás közötti érintkezésében, akár a beszéd vagy az írott nyelv rovására is.
A vizuális kommunikáció körébe sorolható a design és a piktogram is, hiszen a mindennapi használati tárgyakkal, az épített emberi környezettel szembeni igények kielégítése elválaszthatatlan a formától és annak érzékelési folyamatától. A design az elkészítés folyamatától elkülönült tervezés eredményeként létrejött forma, használati tárgy, illetve az a szemlélet is, amely a formát optimálisan közelíti a társadalmi igényekhez és az ipar lehetőségeihez. A piktogram grafikus jel, amelyben néhány markáns vonal, folt, egy-két erős szín alapvető információkat közöl a szöveg kiiktatásával gyorsítva meg az érzékelést.
A kép „elolvasása” sohasem passzív folyamat, szükség van hozzá a lehetséges jelentések előzetes ismeretére. Felirat nélkül csak abban az esetben lehet egyértelmű jelekként használni a képeket, amikor az adott környezetben nagyon kicsi az elképzelhető jelentések köre.
A média egyre nagyobb térhódításával a vizuális kommunikáció behatol a nyelvi kifejezőeszközök világába is. Ugyanakkor ez a képi forma szegényíti is a nyelvi kifejezőerőt, hisz a kép nem tud olyan árnyaltan kifejezni, mint a szinonimákkal, körülírással vagy egyéb árnyalással megfogalmazott gondolatok. A nyelvi - fogalmi képszerűség (metafora, szimbólum, hasonlat, stb.) egyszerre több asszociációs réteget mozgat meg az agyban, ezért sokrétűbb, érzékletesebb. De a nyelvi kommunikáció legfőbb előnye a vizuálissal szemben, hogy egyedi, az egyéni fantáziára hat, nem „készen kapott” jelentésű.
A vizuális kommunikáció ugyanakkor gyakran egyszerűbb, könnyebben érthető (természetesen a mindenki számára világos kódrendszert feltételezve), hely - és időtakarékos, kényelmes. Például a smile - t berajzolni könnyebb, mint valami vicceset írni, sőt több esetben mindig újat kitalálni.
Egészen új nyelvezet van ma már kialakulóban az interneten a csetelő, a képfelrakosgató honlapokon. Itt már a kommunikáció valóban a képekkel történik. Ki - ki magáról ezek segítségével „mondja el”, hogy milyen. Ez a bemutatkozás, önjellemzés, napló, gyakran „történetmesélés” eszköze is lehet.
Ugyanez működik „közérdekű” formában is. Itt a tudósítás, beszámoló publicisztikai jellegű műfajai „képesedtek” el.
A gesztusnyelvet és testbeszédet pedig vizuálisan érzékeljük ugyan, de nem képi jellegűek. Egyes felfogások szerint a metakommunikáció is a vizuális kifejezési formák egyike, de ez szinte mindig a nyelvi közléssel együtt jelenik meg annak kiegészítőjeként, nyomatékosító, érzelemkifejező, figyelemfelkeltő funkcióban.
A vizuális kommunikáció az információátadásnak az a típusa, amelyben az üzenet továbbítása képi úton történik. A jelentést hordozó eszköz a kép, amelyet a befogadó a látás révén érzékel, dekódol. Napjainkban ez a kommunikációs típus a fotográfia, a film, a televízió és a számítógép elterjedésével kiemelt szerepet játszik az emberek egymás közötti érintkezésében, akár a beszéd vagy az írott nyelv rovására is.
A vizuális kommunikáció körébe sorolható a design és a piktogram is, hiszen a mindennapi használati tárgyakkal, az épített emberi környezettel szembeni igények kielégítése elválaszthatatlan a formától és annak érzékelési folyamatától. A design az elkészítés folyamatától elkülönült tervezés eredményeként létrejött forma, használati tárgy, illetve az a szemlélet is, amely a formát optimálisan közelíti a társadalmi igényekhez és az ipar lehetőségeihez. A piktogram grafikus jel, amelyben néhány markáns vonal, folt, egy-két erős szín alapvető információkat közöl a szöveg kiiktatásával gyorsítva meg az érzékelést.
A kép „elolvasása” sohasem passzív folyamat, szükség van hozzá a lehetséges jelentések előzetes ismeretére. Felirat nélkül csak abban az esetben lehet egyértelmű jelekként használni a képeket, amikor az adott környezetben nagyon kicsi az elképzelhető jelentések köre.
A média egyre nagyobb térhódításával a vizuális kommunikáció behatol a nyelvi kifejezőeszközök világába is. Ugyanakkor ez a képi forma szegényíti is a nyelvi kifejezőerőt, hisz a kép nem tud olyan árnyaltan kifejezni, mint a szinonimákkal, körülírással vagy egyéb árnyalással megfogalmazott gondolatok. A nyelvi - fogalmi képszerűség (metafora, szimbólum, hasonlat, stb.) egyszerre több asszociációs réteget mozgat meg az agyban, ezért sokrétűbb, érzékletesebb. De a nyelvi kommunikáció legfőbb előnye a vizuálissal szemben, hogy egyedi, az egyéni fantáziára hat, nem „készen kapott” jelentésű.
A vizuális kommunikáció ugyanakkor gyakran egyszerűbb, könnyebben érthető (természetesen a mindenki számára világos kódrendszert feltételezve), hely - és időtakarékos, kényelmes. Például a smile - t berajzolni könnyebb, mint valami vicceset írni, sőt több esetben mindig újat kitalálni.
Egészen új nyelvezet van ma már kialakulóban az interneten a csetelő, a képfelrakosgató honlapokon. Itt már a kommunikáció valóban a képekkel történik. Ki - ki magáról ezek segítségével „mondja el”, hogy milyen. Ez a bemutatkozás, önjellemzés, napló, gyakran „történetmesélés” eszköze is lehet.
Ugyanez működik „közérdekű” formában is. Itt a tudósítás, beszámoló publicisztikai jellegű műfajai „képesedtek” el.
4. tétel
Témakör: A kommunikáció
A televíziós médiaműfajok sajátosságai
Amíg az irodalmi műfajokra, illetve a nyomtatott sajtó műfajaira tartalmi és formai szempontok alapján egzakt kategóriák vannak a szakirodalomban, addig a televízió esetében már nincs ilyen közmegegyezés. Emellett azok, akik próbálkoztak azzal, hogy a televízió egyes műsorait különböző jellemzőik alapján műfaji kategóriákba sorolják, elsődlegesen tartalmi szempontok alapján tették ezt, ami a kereskedelmi televízió legtöbb műsorát nézve rögtön érvényét veszti. Hiszen e műsorok nagy része úgynevezett „műsorformátum”, amelynek a licencét vásárolja meg az adott televízió, s amely elnevezésből is kitűnik, hogy a formai elemek éppen annyira karakterisztikusak, ha nem még erősebben, mint a tartalmiak.
Megkülönböztethetünk információs műsorokat (híradók, háttérműsorok, információs/szolgáltató magazinműsorok, heti összefoglalók, televíziós interjúk, stb.) és filmműsorokat (sorozatok, szappanoperák, önálló filmek). Kulturális és oktató műsorokat (irodalmi, ismeretterjesztő és gyermekműsorok, oktatási műsorok, zenei, képzőművészeti műsorok), sportműsorokat (összefoglalók, sporthírek, „élő” közvetítések), szórakoztató műsorokat (show-műsorok, vetélkedők, talk show-k, szórakoztató magazinok).
A kereskedelmi televíziók, sőt talán ma már a közszolgálati televíziók legtöbb műsora azonban már nehezen sorolható be ilyen egzakt módon az egyes kategóriákba. Inkább azt lehet meghatározni, melyik műsortípusnak milyen karakterjegyeit vette át nagyobb mértékben az adott műsor.
Műfajok a kereskedelmi televíziózásban
Megkülönböztetünk fikciós és nem fikciós műsorokat. Az előbbiek csoportjába tartozik a játékfilm, a tévéfilm, a tévésorozat, a minisorozat, a sitcom, a szappanopera vagy telenovella és az animáció. A nem fikciós műsorokat két alcsoportra bonthatjuk: a hír – és információs műsorokra, valamint a szórakoztató műsorokra. Hírműsornak számít a híradó, a bulvármagazin, sztármagazin, a heti hírmagazin, a tematikus magazinok (pl. autó, mozi, főzés, sport, stb.), a dokumentum – és riportfilm, illetve a vitaműsorok. A szórakoztató műfajok közé soroljuk a vetélkedőket, tehetségkutató műsorokat, a talk show – kat, valóságshow – kat és minden fő - műsoridős show műsorokat.
Néhány televíziós műsor rövid jellemzése
Hírműsor: Időtartamának legalább kilencven százalékában a magyarországi és a nemzetközi közélet aktuális eseményeit - ide nem értve a közlekedési híreket, az időjárás - jelentést és a sporthíreket - bemutató műsor (szám). Az információs műsorhalmaz legfontosabb alcsoportja, elsősorban napi híradók és heti hírösszefoglalók formájában tájékoztatja a nézőket a világ eseményeiről. A hírműsorokat alkotó anyagokat az adott csatorna híradó - szerkesztősége állítja össze a friss magyar és nemzetközi hírügynökségi jelentések és hírcsere megállapodások alapján.
Magazinműsor: Rendszerint élő adásban sugárzott stúdióbeszélgetések füzére, amelyeket a műsorvezető (k) személye kapcsol össze. A meghívott vendégekkel folytatott élő beszélgetéseket, a stúdióban zajló műsorszámokat bejátszások, azaz előre felvett interjúk, filmrészletek, videó anyagok színesítik. E műsorok többsége úgynevezett szolgáltató műsor, amely szórakoztatva informál hasznos tudnivalókról például egészségügyi témákról, gyereknevelésről, időjárásról, közlekedésről egyaránt. Többségük napi rendszerességgel kerül adásba, főként a korai műsorsávokban előfordul, hogy egy egész napszak műsorkínálatát magába olvasztja.
Háttérműsor: Közérdeklődésre számot tartó hírek, témák részletes elemzésére épülő műsortípus. Szemben a főként tényközlésre szorítkozó rövid hírműsorokkal, híradókkal, amelyek műfaji követelménye a tény és vélemény elkülönítése, ezeknek a műsoroknak az a céljuk, hogy a néző ne csupán a puszta tényekkel, vagy az események hírré tömörített absztrakciójával találkozzon, hanem az esemény önmagát értelmező látványával, kommentárral és gyakran egymásnak szögesen ellentmondó vélekedések ütköztetésével is. A háttérműsor - melynek formája leggyakrabban stúdióriport vagy vita - általában a témához kapcsolódó bejátszással kezdődik, gyakran tényfeltáró riport keretezi.
Sportközvetítés: Különböző sportesemények élő, az eseménnyel egyidejűleg vagy késleltetett módon vagy szerkesztett formában, felvételről történő sugárzása az audiovizuális médiában.
Kiemelkedő szerep jut ebben a műfajban a kommentátornak vagy műsorvezetőnek, aki az események nyomon követése mellett a közönség beavatottság és jelenlétérzetét erősítő pluszinformációkkal, érdekességekkel szolgál a nézőnek vagy a hallgatónak, gyakran saját véleményének is hangot adva.
Vetélkedő: A szórakoztató műsorok azon típusa, amelyben a résztvevők egy csoportja próbára teszi fizikai, szellemi képességeit vagy szerencséjét, valamilyen nyeremény, elismerés vagy csupán a nyilvános szereplés érdekében. A kvízműsor alapvetően szellemi kihívásokra épül, résztvevőinek lexikai tudásuk, intelligenciájuk vagy csupán fogyasztói tájékozottságuk segítségével kell megoldaniuk a rendszerint egyre nehezedő kérdéssorból álló kérdéssort.
Valóságshow: A valóságshow (más néven reality show) tágabb értelemben minden olyan valóságosan is megtörténő - tehát nem kitalált és eljátszott - rendkívül éles drámai helyzetre épülő szenzációtematikájú televízió-műsor, amelynek a néző egyébként nem lehetne szemtanúja. Szűkebb értelemben olyan szórakoztató műsortípus, amelynek keretében a néző önként jelentkező résztvevők közös magánéletének lehetnek szemtanúi a kamerák révén. A műsor készülhet előre megtervezett és erre a célra felépített stúdiókomplexumban, kisméretű kamerákkal felszerelt lakóházban vagy akár természetes környezetben. A kukkolásra épülő show műsor a televízió történet eddigi legnagyobb szabású üzleti vállalkozása, amely különböző műsorformák, a show, a sorozat, a dokumentum és a vetélkedő elemeit gyúrja össze egy olyan elbeszélésben, amely a történetmesélés leghagyományosabb modelljét követi. A játékos küzdelemben a gyengébbek, a nézők számára ellenszenvesebbek elbuknak, a győztes, aki a végén a legtöbb nézői szavazatot kapja, ismertségre és nyereményre tesz szert.
Tévéfilm: Filmműsor, amelyet kifejezetten a televíziós sugárzás követelményeivel és lehetőségeivel összhangban készítenek el - ennek megfelelően másmilyen képi eszközök jellemzik, mint pl. a mozifilmeket (helyszínek, vágás, fényképezés, stb.). Ha a cselekmény több szálon fut is, témája egy történetet mutat be, általában kevés főszereplővel.
Szappanopera: Olyan önálló forgatókönyvre épülő sorozat, amelynek cselekménye több szálon fut, azokból is az egyes epizódok nem egy - egy kerek történetet, hanem csak részleteket mutatnak be, ezáltal is felkeltve a befogadó kíváncsiságát a következő epizód iránt. A "szappanopera” szó amerikai eredetű, tükörfordítással keletkezett kifejezés, amely onnan származik, hogy az első, általában délutáni, háziasszony - orientált sorozatokat szappan - és mosóporreklámokkal szakították meg, az "opera” a szóösszetételben pedig érzelmes jellegükre utal. Témája egy közösség élete, főként a tagjai között kialakuló konfliktusokon keresztül bemutatva, főhősei leegyszerűsített jellemvonással rendelkeznek, gyakran a helyszín is egyetlen épületre korlátozódik.
Megkülönböztethetünk információs műsorokat (híradók, háttérműsorok, információs/szolgáltató magazinműsorok, heti összefoglalók, televíziós interjúk, stb.) és filmműsorokat (sorozatok, szappanoperák, önálló filmek). Kulturális és oktató műsorokat (irodalmi, ismeretterjesztő és gyermekműsorok, oktatási műsorok, zenei, képzőművészeti műsorok), sportműsorokat (összefoglalók, sporthírek, „élő” közvetítések), szórakoztató műsorokat (show-műsorok, vetélkedők, talk show-k, szórakoztató magazinok).
A kereskedelmi televíziók, sőt talán ma már a közszolgálati televíziók legtöbb műsora azonban már nehezen sorolható be ilyen egzakt módon az egyes kategóriákba. Inkább azt lehet meghatározni, melyik műsortípusnak milyen karakterjegyeit vette át nagyobb mértékben az adott műsor.
Műfajok a kereskedelmi televíziózásban
Megkülönböztetünk fikciós és nem fikciós műsorokat. Az előbbiek csoportjába tartozik a játékfilm, a tévéfilm, a tévésorozat, a minisorozat, a sitcom, a szappanopera vagy telenovella és az animáció. A nem fikciós műsorokat két alcsoportra bonthatjuk: a hír – és információs műsorokra, valamint a szórakoztató műsorokra. Hírműsornak számít a híradó, a bulvármagazin, sztármagazin, a heti hírmagazin, a tematikus magazinok (pl. autó, mozi, főzés, sport, stb.), a dokumentum – és riportfilm, illetve a vitaműsorok. A szórakoztató műfajok közé soroljuk a vetélkedőket, tehetségkutató műsorokat, a talk show – kat, valóságshow – kat és minden fő - műsoridős show műsorokat.
Néhány televíziós műsor rövid jellemzése
Hírműsor: Időtartamának legalább kilencven százalékában a magyarországi és a nemzetközi közélet aktuális eseményeit - ide nem értve a közlekedési híreket, az időjárás - jelentést és a sporthíreket - bemutató műsor (szám). Az információs műsorhalmaz legfontosabb alcsoportja, elsősorban napi híradók és heti hírösszefoglalók formájában tájékoztatja a nézőket a világ eseményeiről. A hírműsorokat alkotó anyagokat az adott csatorna híradó - szerkesztősége állítja össze a friss magyar és nemzetközi hírügynökségi jelentések és hírcsere megállapodások alapján.
Magazinműsor: Rendszerint élő adásban sugárzott stúdióbeszélgetések füzére, amelyeket a műsorvezető (k) személye kapcsol össze. A meghívott vendégekkel folytatott élő beszélgetéseket, a stúdióban zajló műsorszámokat bejátszások, azaz előre felvett interjúk, filmrészletek, videó anyagok színesítik. E műsorok többsége úgynevezett szolgáltató műsor, amely szórakoztatva informál hasznos tudnivalókról például egészségügyi témákról, gyereknevelésről, időjárásról, közlekedésről egyaránt. Többségük napi rendszerességgel kerül adásba, főként a korai műsorsávokban előfordul, hogy egy egész napszak műsorkínálatát magába olvasztja.
Háttérműsor: Közérdeklődésre számot tartó hírek, témák részletes elemzésére épülő műsortípus. Szemben a főként tényközlésre szorítkozó rövid hírműsorokkal, híradókkal, amelyek műfaji követelménye a tény és vélemény elkülönítése, ezeknek a műsoroknak az a céljuk, hogy a néző ne csupán a puszta tényekkel, vagy az események hírré tömörített absztrakciójával találkozzon, hanem az esemény önmagát értelmező látványával, kommentárral és gyakran egymásnak szögesen ellentmondó vélekedések ütköztetésével is. A háttérműsor - melynek formája leggyakrabban stúdióriport vagy vita - általában a témához kapcsolódó bejátszással kezdődik, gyakran tényfeltáró riport keretezi.
Sportközvetítés: Különböző sportesemények élő, az eseménnyel egyidejűleg vagy késleltetett módon vagy szerkesztett formában, felvételről történő sugárzása az audiovizuális médiában.
Kiemelkedő szerep jut ebben a műfajban a kommentátornak vagy műsorvezetőnek, aki az események nyomon követése mellett a közönség beavatottság és jelenlétérzetét erősítő pluszinformációkkal, érdekességekkel szolgál a nézőnek vagy a hallgatónak, gyakran saját véleményének is hangot adva.
Vetélkedő: A szórakoztató műsorok azon típusa, amelyben a résztvevők egy csoportja próbára teszi fizikai, szellemi képességeit vagy szerencséjét, valamilyen nyeremény, elismerés vagy csupán a nyilvános szereplés érdekében. A kvízműsor alapvetően szellemi kihívásokra épül, résztvevőinek lexikai tudásuk, intelligenciájuk vagy csupán fogyasztói tájékozottságuk segítségével kell megoldaniuk a rendszerint egyre nehezedő kérdéssorból álló kérdéssort.
Valóságshow: A valóságshow (más néven reality show) tágabb értelemben minden olyan valóságosan is megtörténő - tehát nem kitalált és eljátszott - rendkívül éles drámai helyzetre épülő szenzációtematikájú televízió-műsor, amelynek a néző egyébként nem lehetne szemtanúja. Szűkebb értelemben olyan szórakoztató műsortípus, amelynek keretében a néző önként jelentkező résztvevők közös magánéletének lehetnek szemtanúi a kamerák révén. A műsor készülhet előre megtervezett és erre a célra felépített stúdiókomplexumban, kisméretű kamerákkal felszerelt lakóházban vagy akár természetes környezetben. A kukkolásra épülő show műsor a televízió történet eddigi legnagyobb szabású üzleti vállalkozása, amely különböző műsorformák, a show, a sorozat, a dokumentum és a vetélkedő elemeit gyúrja össze egy olyan elbeszélésben, amely a történetmesélés leghagyományosabb modelljét követi. A játékos küzdelemben a gyengébbek, a nézők számára ellenszenvesebbek elbuknak, a győztes, aki a végén a legtöbb nézői szavazatot kapja, ismertségre és nyereményre tesz szert.
Tévéfilm: Filmműsor, amelyet kifejezetten a televíziós sugárzás követelményeivel és lehetőségeivel összhangban készítenek el - ennek megfelelően másmilyen képi eszközök jellemzik, mint pl. a mozifilmeket (helyszínek, vágás, fényképezés, stb.). Ha a cselekmény több szálon fut is, témája egy történetet mutat be, általában kevés főszereplővel.
Szappanopera: Olyan önálló forgatókönyvre épülő sorozat, amelynek cselekménye több szálon fut, azokból is az egyes epizódok nem egy - egy kerek történetet, hanem csak részleteket mutatnak be, ezáltal is felkeltve a befogadó kíváncsiságát a következő epizód iránt. A "szappanopera” szó amerikai eredetű, tükörfordítással keletkezett kifejezés, amely onnan származik, hogy az első, általában délutáni, háziasszony - orientált sorozatokat szappan - és mosóporreklámokkal szakították meg, az "opera” a szóösszetételben pedig érzelmes jellegükre utal. Témája egy közösség élete, főként a tagjai között kialakuló konfliktusokon keresztül bemutatva, főhősei leegyszerűsített jellemvonással rendelkeznek, gyakran a helyszín is egyetlen épületre korlátozódik.
5. tétel
Témakör: A kommunikáció
A kommunikáció nem nyelvi formái
A nyelvtudomány nem verbális kommunikációnak nevezi a viselkedés szabályozásához szükséges nem nyelvi jelzések összességét.
„Testbeszédünk” jelei: a fej tartása, mozgatása, az arckifejezés (mimika), a kéz mozgása (gesztusok), a test mozgása, tartása és a térközszabályozás, a távolságtartás.
A hang beszéden kívüli kommunikációs csatornái: a hangszín, a hangerő, a beszédtempó szintén fontos közléshordozók lehetnek. A testbeszéd lehet direkt, (célzott, tudatos, ilyen megnyilvánulás például a kacsintás) vagy indirekt (önkéntelen). Az indirekt testbeszéd is állandóan működik viselkedés közben.
A kapcsolat felvételének és a kommunikációnak a kezdete a tekintetváltás. A tekintetek találkozásának gyakorisága és hossza sokat elárul érzelmi állapotunkról, óhajainkról, vágyainkról. Másként nézünk hivatali tárgyaláson, társalgásban vagy közeli barátok között. Tudunk csupán a tekintetünkkel is dorgálni, figyelmeztetni valakit, de akár helyeselni, egyetérteni is. Ugyanilyen gazdag információforrások mimikánk és gesztusaink is.
Kutatások igazolták, hogy az emberek társadalmi gesztusnyelve is befolyásolja a gesztusnyelvet. A kevésbé iskolázott emberek több gesztust alkalmaznak, mint az iskolázottabbak. A „főnökök” általában kevesebbet gesztikulálnak, mert így tekintélyesebbek. A nők a testbeszéd kifejezésében és megértésében is általában érzékenyebbek, mint a férfiak.
Internacionális nyelv – egyéni nyelv
A testbeszéd nyelve részben nemzetközi, részben csak egy adott népre, embercsoportra, egyénre, kulturális környezetre jellemző. Ha az ember mosolyog, ez az egész világon örömöt jelent, a homlokráncolás pedig gondjainkra utal. A bólintás viszont mást jelent Bulgáriában, mint Európa más részein: a bolgárok bólintással tagadó szándékukat fejezik ki.
Zónatávolságok
Az európai kultúrában a testközelség intimitást fejez ki. Az intim zóna testünktől 45 cm - ig tart, a személyes zóna 1,2 méterig, a társadalmi zóna 3,6 méterig, a nyilvános zóna pedig 3,6 méter felett. Az intim zónába csupán a legközelebbi hozzátartozóinkat engedjük „behatolni”. A személyes és társadalmi zóna a hétköznapi érintkezés távolságtartási szokása ismerősökkel és ismeretlenekkel, míg a nyilvános zóna a nagy létszámú csoporttal való kapcsolattartásunkban fontos.
Távol - Keleten, ahol az emberek jobban hozzászoktak a zsúfoltsághoz, a zónatávolságok kisebbek, mint Európában.
A testbeszéd funkciói
A nem verbális kommunikáció tudatos alkalmazását mindenkinek el kell sajátítania. Tudnunk kell ilyen módon kimutatni érdeklődésünket, benyomásokat közölni magunkról, kulturált formában kifejezni rajongásunkat vagy mérsékelt érdeklődésünket, egyszóval tudatosan is tudnunk kell bánni gesztusainkkal, mimikánkkal, hangunkkal.
Az empátia
Ebben a tanulást is igénylő folyamatban segít bennünket a beleélő megértés képessége, az empátia. Figyelnünk kell mások hangulatának, érzelmeinek, indulatainak és késztetéseinek megértésére. Az érzelmi rezonancia segít bennünket emberi kapcsolatainkban. A nem verbális közlési tartalmaknak mindig összhangban kell lenniük a szituációval. Ha ez nem sikerül, a közlés hitele csökken, közlési zavar keletkezik. A kommunikáció sikere gyakran attól is függ, mennyire tudunk a szokásoknak, elvárásoknak megfelelően viselkedni.
„Testbeszédünk” jelei: a fej tartása, mozgatása, az arckifejezés (mimika), a kéz mozgása (gesztusok), a test mozgása, tartása és a térközszabályozás, a távolságtartás.
A hang beszéden kívüli kommunikációs csatornái: a hangszín, a hangerő, a beszédtempó szintén fontos közléshordozók lehetnek. A testbeszéd lehet direkt, (célzott, tudatos, ilyen megnyilvánulás például a kacsintás) vagy indirekt (önkéntelen). Az indirekt testbeszéd is állandóan működik viselkedés közben.
A kapcsolat felvételének és a kommunikációnak a kezdete a tekintetváltás. A tekintetek találkozásának gyakorisága és hossza sokat elárul érzelmi állapotunkról, óhajainkról, vágyainkról. Másként nézünk hivatali tárgyaláson, társalgásban vagy közeli barátok között. Tudunk csupán a tekintetünkkel is dorgálni, figyelmeztetni valakit, de akár helyeselni, egyetérteni is. Ugyanilyen gazdag információforrások mimikánk és gesztusaink is.
Kutatások igazolták, hogy az emberek társadalmi gesztusnyelve is befolyásolja a gesztusnyelvet. A kevésbé iskolázott emberek több gesztust alkalmaznak, mint az iskolázottabbak. A „főnökök” általában kevesebbet gesztikulálnak, mert így tekintélyesebbek. A nők a testbeszéd kifejezésében és megértésében is általában érzékenyebbek, mint a férfiak.
Internacionális nyelv – egyéni nyelv
A testbeszéd nyelve részben nemzetközi, részben csak egy adott népre, embercsoportra, egyénre, kulturális környezetre jellemző. Ha az ember mosolyog, ez az egész világon örömöt jelent, a homlokráncolás pedig gondjainkra utal. A bólintás viszont mást jelent Bulgáriában, mint Európa más részein: a bolgárok bólintással tagadó szándékukat fejezik ki.
Zónatávolságok
Az európai kultúrában a testközelség intimitást fejez ki. Az intim zóna testünktől 45 cm - ig tart, a személyes zóna 1,2 méterig, a társadalmi zóna 3,6 méterig, a nyilvános zóna pedig 3,6 méter felett. Az intim zónába csupán a legközelebbi hozzátartozóinkat engedjük „behatolni”. A személyes és társadalmi zóna a hétköznapi érintkezés távolságtartási szokása ismerősökkel és ismeretlenekkel, míg a nyilvános zóna a nagy létszámú csoporttal való kapcsolattartásunkban fontos.
Távol - Keleten, ahol az emberek jobban hozzászoktak a zsúfoltsághoz, a zónatávolságok kisebbek, mint Európában.
A testbeszéd funkciói
A nem verbális kommunikáció tudatos alkalmazását mindenkinek el kell sajátítania. Tudnunk kell ilyen módon kimutatni érdeklődésünket, benyomásokat közölni magunkról, kulturált formában kifejezni rajongásunkat vagy mérsékelt érdeklődésünket, egyszóval tudatosan is tudnunk kell bánni gesztusainkkal, mimikánkkal, hangunkkal.
Az empátia
Ebben a tanulást is igénylő folyamatban segít bennünket a beleélő megértés képessége, az empátia. Figyelnünk kell mások hangulatának, érzelmeinek, indulatainak és késztetéseinek megértésére. Az érzelmi rezonancia segít bennünket emberi kapcsolatainkban. A nem verbális közlési tartalmaknak mindig összhangban kell lenniük a szituációval. Ha ez nem sikerül, a közlés hitele csökken, közlési zavar keletkezik. A kommunikáció sikere gyakran attól is függ, mennyire tudunk a szokásoknak, elvárásoknak megfelelően viselkedni.
6. tétel
Témakör: A magyar nyelv története
A finnugor nyelvrokonság bizonyítékai
A magyar nyelv finnugor rokonságát a 18. század végén fedezték fel (Sajnovics János 1770). Ezzel a rokonsággal azonban még sokáig is fenntartásokkal éltek. Vámbéry Ármin a magyar nyelv török jövevényszavait vélte eredetieknek, a török - magyar nyelvrokonságot hangoztatta. Mivel a honfoglaló magyarság társadalmi összetétele a törökökéhez volt hasonlatos, az összehasonlító nyelvtudomány bizonyítékai ugyanakkor a finnugor rokonságot támasztották alá. A magyar - török rokonság hívei azt hangoztatták, hogy a magyar nép eredete török, a magyar nyelvé pedig finnugor, s a magyarság e finnugor nyelvhez nyelvcsere útján jutott.
A 20. században merült fel a sumer - magyar nyelvrokonság kérdése. A sumér nép kihalt, de a nyelv fennmaradt. Hívei véletlen hangalaki hasonlóságokra építik fel „bizonyítékaikat” – naiv, tudománytalan módszerekkel.
Nyelvrokonság: az egy nyelvcsaládba tartozó nyelvek közös ős - vagy alapnyelvből származnak. Ebből az alapnyelvből önálló nyelvek fejlődtek ki, ám ősi vonásokat is megőriztek. A magyar nyelv az uráli nyelvcsalád finnugor nyelvcsoportjának ugor ágához tartozik.
A nyelvrokonság megállapítása
Összehasonlító nyelvtudomány a mai nyelvek hangtani, szótani, nyelvtani elemeinek összehasonlítását végzi. A régészet, a néprajz, a növényföldrajz és a történettudomány megállapították, hogy a finnugor népek életmódja az őshazában gyűjtögető, halászó, vadászó életmód volt. Ezt támasztják alá finnugor eredetű állatneveink: menyét, róka, lúd. Bőrruhájukat öv, szíj, szalag tartotta össze.
Az összehasonlító nyelvtudomány megszületése előtt két nyelv rokonságát hasonló hangzású, egymáshoz közel álló jelentésű szavakkal próbálták igazolni. Ilyen szavak azonban szinte minden nyelvben szép számmal akadnak. A német Haus is hasonlít a magyar házhoz, a kínai nü is a magyar nőhöz, jelentésük is azonos, mégsem rokonok.
Bizonyítékok
1. Szabályos hangmegfelelések
A 20. században merült fel a sumer - magyar nyelvrokonság kérdése. A sumér nép kihalt, de a nyelv fennmaradt. Hívei véletlen hangalaki hasonlóságokra építik fel „bizonyítékaikat” – naiv, tudománytalan módszerekkel.
Nyelvrokonság: az egy nyelvcsaládba tartozó nyelvek közös ős - vagy alapnyelvből származnak. Ebből az alapnyelvből önálló nyelvek fejlődtek ki, ám ősi vonásokat is megőriztek. A magyar nyelv az uráli nyelvcsalád finnugor nyelvcsoportjának ugor ágához tartozik.
A nyelvrokonság megállapítása
Összehasonlító nyelvtudomány a mai nyelvek hangtani, szótani, nyelvtani elemeinek összehasonlítását végzi. A régészet, a néprajz, a növényföldrajz és a történettudomány megállapították, hogy a finnugor népek életmódja az őshazában gyűjtögető, halászó, vadászó életmód volt. Ezt támasztják alá finnugor eredetű állatneveink: menyét, róka, lúd. Bőrruhájukat öv, szíj, szalag tartotta össze.
Az összehasonlító nyelvtudomány megszületése előtt két nyelv rokonságát hasonló hangzású, egymáshoz közel álló jelentésű szavakkal próbálták igazolni. Ilyen szavak azonban szinte minden nyelvben szép számmal akadnak. A német Haus is hasonlít a magyar házhoz, a kínai nü is a magyar nőhöz, jelentésük is azonos, mégsem rokonok.
Bizonyítékok
1. Szabályos hangmegfelelések
Eredeti
hang
|
Változás
|
Finn
példa
|
Magyar
példa
|
p-
|
f-
|
puu,
pää, pata, pieli,
|
fa,
fő, faz(ék), fél
|
k+mély
mgh-
|
h-
|
kala,
kota, kunta,
|
hal,
ház, had,
|
k+magas
mgh-
|
k-
|
kivi,
kahte-, käte-
|
kő,
kettő, kéz
|
s-
|
eltűnt
|
sappi
|
epe
|
-t
|
-z
|
sat(a),
pat(a), kot(a)
|
száz,
faz(ék), ház
|
-nt-
|
-d
|
kunta,
lintu, anta
|
had,
lúd, ad
|
-mp-
|
-b
|
kumpu,
ämp
|
hab,
eb
|
2. Ősi szókészlet
Kb. 700 - 800 lehet azoknak a szavaknak a száma, amelyek a finnugor - ugor korból származnak. Ezeknek a szavaknak a nagy része kezdetleges tárgyfogalmakra, tulajdonságokra, cselekvésekre utal.
Igék: él, hal, megy, kel, fél, fon, szül, ül, jön, nyom, von
Testrészek: váll, mell, láb, kéz, fej, homlok, szem, száj, torok, szív
Rokonságnevek: apa, atya, anya, fiú, lány, vő, meny, nő, rokon, árva
A természet jelenségei: ég, menny, éj, hajnal, fény, villám, hold, év, nyár, tél ősz, jég, tó,
Növénynevek: fa, gyökér, ág, vessző, nyír, hárs, fűz, fenyő, szil, fagyal
Állatnevek: fogoly, fajd, lúd, daru, holló, varjú, fecske, méh, hangya, nyű
Melléknevek: nagy, hosszú, vékony, sovány, meleg, langyos, nyers, új, ifjú, agg, jó
Számnevek: kettő, három, hat, húsz, harminc, száz, első, második
Névmások: én, te, ő, mi, ti, ki?, mi?, ez, az
3. Nyelvtani elemek
A rokon nyelvek mind agglutináló nyelvek. A birtokos személyjelek és az igei személyragok személyes névmásból alakultak ki. Például magyarul ház (én) ® házam, ház (te) ® házad; finnül talo (mi) ® taloni. A birtokos személyjelek kifejezik a birtokos és a birtok számát. Például magyar házaimban; finn taloissani. A határozórendszerre jellemző az irányhármasság (hol – honnan – hová?). Finnugor elemből származik a – k többesjel, a középfok – bb jele, az igei idő - és módjelek. Névszói állítmány megléte. A jelző és a jelzett szó sorrendje. Nincsenek nemek.
Kb. 700 - 800 lehet azoknak a szavaknak a száma, amelyek a finnugor - ugor korból származnak. Ezeknek a szavaknak a nagy része kezdetleges tárgyfogalmakra, tulajdonságokra, cselekvésekre utal.
Igék: él, hal, megy, kel, fél, fon, szül, ül, jön, nyom, von
Testrészek: váll, mell, láb, kéz, fej, homlok, szem, száj, torok, szív
Rokonságnevek: apa, atya, anya, fiú, lány, vő, meny, nő, rokon, árva
A természet jelenségei: ég, menny, éj, hajnal, fény, villám, hold, év, nyár, tél ősz, jég, tó,
Növénynevek: fa, gyökér, ág, vessző, nyír, hárs, fűz, fenyő, szil, fagyal
Állatnevek: fogoly, fajd, lúd, daru, holló, varjú, fecske, méh, hangya, nyű
Melléknevek: nagy, hosszú, vékony, sovány, meleg, langyos, nyers, új, ifjú, agg, jó
Számnevek: kettő, három, hat, húsz, harminc, száz, első, második
Névmások: én, te, ő, mi, ti, ki?, mi?, ez, az
3. Nyelvtani elemek
A rokon nyelvek mind agglutináló nyelvek. A birtokos személyjelek és az igei személyragok személyes névmásból alakultak ki. Például magyarul ház (én) ® házam, ház (te) ® házad; finnül talo (mi) ® taloni. A birtokos személyjelek kifejezik a birtokos és a birtok számát. Például magyar házaimban; finn taloissani. A határozórendszerre jellemző az irányhármasság (hol – honnan – hová?). Finnugor elemből származik a – k többesjel, a középfok – bb jele, az igei idő - és módjelek. Névszói állítmány megléte. A jelző és a jelzett szó sorrendje. Nincsenek nemek.
7. tétel
Témakör: A magyar nyelv története
Az ómagyar nyelvtörténeti korszak bemutatása
Nyelvünk történetében a nyelvtudomány korszakokat különít el. Ezen korszakok határai nem merevek, hiszen a nyelv is folyamatosan változik. A korszakok határait azért kötik valamilyen történelmi eseményhez, hogy megkönnyítsék a tájékozódást, segítsék a történelmi és nyelvi folyamatok párhuzamba állítását, valamint azért, mert a megadott esemény meghatározó jellegű volt az új korszak jellegzetességeinek szempontjából (pl. a mohácsi csatavesztés a török szavak meghonosodásának szempontjából).
A magyar nyelv fejlődésének főbb korszakai: az ősmagyar kor (a honfoglalásig), az ómagyar kor (1526-ig, a mohácsi vészig), a középmagyar kor (a felvilágosodás koráig, 1772-ig), az újmagyar kor (napjainkig).
Az ómagyar kor a honfoglalástól a mohácsi vészig tartott. A magyar nép letelepedése jelentős változást hozott népünk társadalmi és gazdasági életében. Megjelent a latin betűs írásbeliség, melynek köszönhetően ebből a korból már vannak írásos emlékeink, noha a korszak első feléből szinte csak latin nyelven.
A szókincs gyarapodott főleg szláv (pl. berkenye, pap, kereszt, szent), latin (pl. apostol, legenda, advent), valamint a polgárosodásról tudósító német eredetű (pl. polgár, soltész, cégér) szavakkal. Ebben a korban történtek változások úgy a nyelv hang - és toldalékrendszerében, mint a mondatszerkezetben.
Az ómagyar kor második felét szokás a kódexek korának is nevezni, mert a korszak irodalmát a kódexirodalom és a kézzel írott könyvek jellemezték. A korszak végére már jellemzőek a világi jellegű magyar szövegek is.
A magyar nyelv ekkor még alapvetően területi nyelvváltozatokban élt, társalgásban az általános tegezést használták.
Hazai, de idegen nyelvű emlék a Szent István korában keletkezett görög nyelvű Veszprémvölgyi Apácák Alapítólevele. Hasonló hazai szórványemlék a tihanyi apátság alapítólevele (1055), melyben a tulajdonneveken túl már köznevek is maradtak fenn (58 szó). Sőt egy mondattöredék is: feherruuaru rea meneh hodu utu rea (’Fehérvárra menő hadútra’). Ez az alapítólevél hangtani, alaktani és szószerkezettani kutatások forrásanyaga is.
A tihanyi apátság alapítólevele egy latin nyelvű oklevél, melyet a tihanyi bencés rend alapításáról adta ki I. András. Az oklevél az apátság birtokát jelöli ki, ezért tartalmaz sok helynevet. A kutatók úgy tartják, hogy a leírója (scriptora) magyar volt, ezért kerülhettek bele magyar szavak. A pannonhalmi apátság levéltárában őrzik.
Néhány példa a tihanyi apátság alapítóleveléből: tichon → Tihany, balatin → Balaton, knes → Kenese, fyz(eg) → fűz (füzes), kereku → erdő, monarau bukurea → mogyoróbokor.
A szórványemlékek közé tartozik az Anonymus által írt Gesta Hungarorum is.
A magyar és egyben az összes finnugor nyelv első írásos szövegemléke a Halotti beszéd és könyörgés, mely egy, a 12. század végén keletkezett temetési beszéd. Egy latin szöveg szabadabb magyar fordítása. Két részből áll: egy 26 soros beszédből és egy 6 soros könyörgésből. Ez a szövegemlék a latin nyelvű Pray-kódex ún. vendégszövegeként maradt fenn és 274 magyar szót tartalmaz.
A szövegben a „pur” (por) és „homu” (hamu) szavak arra utalnak, hogy a szöveg keletkezésekor a nyelvünk zártabb állapotban volt. A de szavunk szövegben fellelhető „gye” alakja lágyabb (palatizáltabb), ez több régebbi szavunkra jellemző. A mai bizony szavunk helyett a szöveg keletkezésekor még egy egészen más szót használtak: „isa”.
A legkorábbi magyar versünk az Ómagyar Mária - siralom. A vers a Leuveni - kódexben maradt fenn (nevét a leuveni egyetemről kapta), és valószínűleg a prédikáció előtt mondogathatták, vagy énekelhették. Újabb kutatások szerint a szerzője több latin Mária-siralom vers részleteiből állította össze.
A legrégebbi magyar kódexünk a Jókai - kódex, mely Szent Ferenc életét beszéli el. A kódex a 14. század második felében született. Az eredetije elveszett, a másolata 1448 - ban készült, de ez is csak csonkán maradt ránk. A Jókai - kódex egy latin nyelvű ferences gyűjtemény egyes részeinek fordítása, ezért van benne a Ferenc - legenda is. Ehrenfeld Adolf fedezte fel. Toldy Ferenc 1852 - ben foglalkozott a kódexszel, ő Ehrenfeld - kódexnek nevezte el. 1925 - ben vásárolta meg a magyar állam egy londoni árverésen. Abban az évben lett volna Jókai Mór 100 éves, ezért nevezték el róla a kódexet. A Jókai - kódexben tagolást csupán a kis - és nagybetűk használata jelentett. Egyetlen írásjel benne a kettőspont. A tulajdonneveket is kisbetűvel írták, és keletkezésekor az a és az névelő még nem különült el.
1450 körül született a Huszita Biblia világi papoktól, mely az első magyar bibliafordítás. Három kódexben találták meg. Az Ószövetség egyes részeit a Bécsi, az evangéliumokat a Müncheni, míg a zsoltárokat az Apor - kódex őrizte meg.
1476 - ból származik a magyar nyelv első históriás éneke: Ének Szabács viadaláról.
A 16. százas számos kódexe közül kiemelkedik a Ráskay Lea domonkos apáca által 1510 - ben másolt Margit legenda.
A magyar nyelvű szerelmi líra első emléke a mindössze két sorból álló Soproni virágének.
Ezeken kívül jellemzőek a korszakra a glosszák, melyek lapszéli, vagy sorközi (magyar nyelvű) jegyzetek, melyek a latin szöveg megértését segítették.
A magyar nyelv fejlődésének főbb korszakai: az ősmagyar kor (a honfoglalásig), az ómagyar kor (1526-ig, a mohácsi vészig), a középmagyar kor (a felvilágosodás koráig, 1772-ig), az újmagyar kor (napjainkig).
Az ómagyar kor a honfoglalástól a mohácsi vészig tartott. A magyar nép letelepedése jelentős változást hozott népünk társadalmi és gazdasági életében. Megjelent a latin betűs írásbeliség, melynek köszönhetően ebből a korból már vannak írásos emlékeink, noha a korszak első feléből szinte csak latin nyelven.
A szókincs gyarapodott főleg szláv (pl. berkenye, pap, kereszt, szent), latin (pl. apostol, legenda, advent), valamint a polgárosodásról tudósító német eredetű (pl. polgár, soltész, cégér) szavakkal. Ebben a korban történtek változások úgy a nyelv hang - és toldalékrendszerében, mint a mondatszerkezetben.
Az ómagyar kor második felét szokás a kódexek korának is nevezni, mert a korszak irodalmát a kódexirodalom és a kézzel írott könyvek jellemezték. A korszak végére már jellemzőek a világi jellegű magyar szövegek is.
A magyar nyelv ekkor még alapvetően területi nyelvváltozatokban élt, társalgásban az általános tegezést használták.
Hazai, de idegen nyelvű emlék a Szent István korában keletkezett görög nyelvű Veszprémvölgyi Apácák Alapítólevele. Hasonló hazai szórványemlék a tihanyi apátság alapítólevele (1055), melyben a tulajdonneveken túl már köznevek is maradtak fenn (58 szó). Sőt egy mondattöredék is: feherruuaru rea meneh hodu utu rea (’Fehérvárra menő hadútra’). Ez az alapítólevél hangtani, alaktani és szószerkezettani kutatások forrásanyaga is.
A tihanyi apátság alapítólevele egy latin nyelvű oklevél, melyet a tihanyi bencés rend alapításáról adta ki I. András. Az oklevél az apátság birtokát jelöli ki, ezért tartalmaz sok helynevet. A kutatók úgy tartják, hogy a leírója (scriptora) magyar volt, ezért kerülhettek bele magyar szavak. A pannonhalmi apátság levéltárában őrzik.
Néhány példa a tihanyi apátság alapítóleveléből: tichon → Tihany, balatin → Balaton, knes → Kenese, fyz(eg) → fűz (füzes), kereku → erdő, monarau bukurea → mogyoróbokor.
A szórványemlékek közé tartozik az Anonymus által írt Gesta Hungarorum is.
A magyar és egyben az összes finnugor nyelv első írásos szövegemléke a Halotti beszéd és könyörgés, mely egy, a 12. század végén keletkezett temetési beszéd. Egy latin szöveg szabadabb magyar fordítása. Két részből áll: egy 26 soros beszédből és egy 6 soros könyörgésből. Ez a szövegemlék a latin nyelvű Pray-kódex ún. vendégszövegeként maradt fenn és 274 magyar szót tartalmaz.
A szövegben a „pur” (por) és „homu” (hamu) szavak arra utalnak, hogy a szöveg keletkezésekor a nyelvünk zártabb állapotban volt. A de szavunk szövegben fellelhető „gye” alakja lágyabb (palatizáltabb), ez több régebbi szavunkra jellemző. A mai bizony szavunk helyett a szöveg keletkezésekor még egy egészen más szót használtak: „isa”.
A legkorábbi magyar versünk az Ómagyar Mária - siralom. A vers a Leuveni - kódexben maradt fenn (nevét a leuveni egyetemről kapta), és valószínűleg a prédikáció előtt mondogathatták, vagy énekelhették. Újabb kutatások szerint a szerzője több latin Mária-siralom vers részleteiből állította össze.
A legrégebbi magyar kódexünk a Jókai - kódex, mely Szent Ferenc életét beszéli el. A kódex a 14. század második felében született. Az eredetije elveszett, a másolata 1448 - ban készült, de ez is csak csonkán maradt ránk. A Jókai - kódex egy latin nyelvű ferences gyűjtemény egyes részeinek fordítása, ezért van benne a Ferenc - legenda is. Ehrenfeld Adolf fedezte fel. Toldy Ferenc 1852 - ben foglalkozott a kódexszel, ő Ehrenfeld - kódexnek nevezte el. 1925 - ben vásárolta meg a magyar állam egy londoni árverésen. Abban az évben lett volna Jókai Mór 100 éves, ezért nevezték el róla a kódexet. A Jókai - kódexben tagolást csupán a kis - és nagybetűk használata jelentett. Egyetlen írásjel benne a kettőspont. A tulajdonneveket is kisbetűvel írták, és keletkezésekor az a és az névelő még nem különült el.
1450 körül született a Huszita Biblia világi papoktól, mely az első magyar bibliafordítás. Három kódexben találták meg. Az Ószövetség egyes részeit a Bécsi, az evangéliumokat a Müncheni, míg a zsoltárokat az Apor - kódex őrizte meg.
1476 - ból származik a magyar nyelv első históriás éneke: Ének Szabács viadaláról.
A 16. százas számos kódexe közül kiemelkedik a Ráskay Lea domonkos apáca által 1510 - ben másolt Margit legenda.
A magyar nyelvű szerelmi líra első emléke a mindössze két sorból álló Soproni virágének.
Ezeken kívül jellemzőek a korszakra a glosszák, melyek lapszéli, vagy sorközi (magyar nyelvű) jegyzetek, melyek a latin szöveg megértését segítették.
8. tétel
Témakör: A magyar nyelv története
A nyelvújítás korszaka
Nyelvünk történetében a nyelvtudomány korszakokat különít el. Ezen korszakok határai nem merevek, hiszen a nyelv is folyamatosan változik. A korszakok határait azért kötik valamilyen történelmi eseményhez, hogy megkönnyítsék a tájékozódást, segítsék a történelmi és nyelvi folyamatok párhuzamba állítását, valamint azért, mert a megadott esemény meghatározó jellegű volt az új korszak jellegzetességeinek szempontjából (pl. a mohácsi csatavesztés a török szavak meghonosodásának szempontjából).
A magyar nyelv fejlődésének főbb korszakai: az ősmagyar kor (a honfoglalásig), az ómagyar kor (1526-ig, a mohácsi vészig), a középmagyar kor (a felvilágosodás koráig, 1772-ig), az újmagyar kor (napjainkig).
A nyelvújítás Kazinczy Ferenc nevéhez fűződik. Társadalmi és szellemi mozgalom volt. Tágabban értelmezve kb. 100 esztendőt ölelt fel, szűkebben értelmezve pedig mindössze 20 – at, mindezt az újmagyar korban.
A nyelvújítás koráig nem igazán született tudományos mű magyar nyelven. Batsányi és Kármán voltak ennek az úttörői.
A nyelvújítás egyik célja a magyar nyelvű szépirodalom, valamint a fordítások megerősödése volt. Anyanyelvi társaságok, irodalmi szalonok és írói társaságok alakultak. Egy másik célja volt a nyelvújításnak a magyar nyelvű színházi élet fellendítése, valamint könyvtárak alapítása. 1790 - ben Budán nyitotta meg kapuit az első magyar nyelvű színház.
A szűken vett nyelvújítás mozgatója Kazinczy Ferenc és köre volt. Központja Kazinczy lakhelye, Széphalom (Bányácska) volt. Kazinczy a fentebb stíl jegyében adta ezt a nevet lakhelyének.
Az ortológusok, vagyis a maradiak ellenezték a neológusok, vagyis az újítást akarók mozgalmát. Kazinczy - ék az ő vidékies és parlagias stílusuk ellen hadakoztak. 1811 - ben a neológusok a Tövisek és virágok című műben kigúnyolják a maradiakat, s az elavult írókat. Válaszként az ortológusok egy pamfletet írnak 1813 - ban Mondolat címmel. 1815 - ben Kazinczy - ék válaszolnak, Felelet a Mondolatra címmel visszavágnak az ortológusoknak. 1819 - ben Kazinczy egy békítő iratot adott ki Ortológusok és neológusok nálunk és más nemzeteknél címmel. Ebben írta: „Jól és szépen csak az ír, aki tüzes ortológus és neológus egyszersmind.”
Ebben a korban egy helyesírási háború dúlt a jottisták és az ipszilonisták között. A két tábor vezetője Révai és Verseghy voltak.
A nyelvújítás eredményének tudható be, hogy a magyar nyelv alkalmas az új műveltség közvetítésére, valamint az is, hogy 10 ezer új szóval és szóalkotási módszerrel gyarapodott nyelvünk.
A nyelvújítás módszerei: elavult, régi szavak felújítása, tájszavak beemelése a köznyelvbe, tükörfordítás, szóösszerántás, szóképzési módok elterjesztése, képzőalkotás és rövidítés.
A magyar nyelv fejlődésének főbb korszakai: az ősmagyar kor (a honfoglalásig), az ómagyar kor (1526-ig, a mohácsi vészig), a középmagyar kor (a felvilágosodás koráig, 1772-ig), az újmagyar kor (napjainkig).
A nyelvújítás Kazinczy Ferenc nevéhez fűződik. Társadalmi és szellemi mozgalom volt. Tágabban értelmezve kb. 100 esztendőt ölelt fel, szűkebben értelmezve pedig mindössze 20 – at, mindezt az újmagyar korban.
A nyelvújítás koráig nem igazán született tudományos mű magyar nyelven. Batsányi és Kármán voltak ennek az úttörői.
A nyelvújítás egyik célja a magyar nyelvű szépirodalom, valamint a fordítások megerősödése volt. Anyanyelvi társaságok, irodalmi szalonok és írói társaságok alakultak. Egy másik célja volt a nyelvújításnak a magyar nyelvű színházi élet fellendítése, valamint könyvtárak alapítása. 1790 - ben Budán nyitotta meg kapuit az első magyar nyelvű színház.
A szűken vett nyelvújítás mozgatója Kazinczy Ferenc és köre volt. Központja Kazinczy lakhelye, Széphalom (Bányácska) volt. Kazinczy a fentebb stíl jegyében adta ezt a nevet lakhelyének.
Az ortológusok, vagyis a maradiak ellenezték a neológusok, vagyis az újítást akarók mozgalmát. Kazinczy - ék az ő vidékies és parlagias stílusuk ellen hadakoztak. 1811 - ben a neológusok a Tövisek és virágok című műben kigúnyolják a maradiakat, s az elavult írókat. Válaszként az ortológusok egy pamfletet írnak 1813 - ban Mondolat címmel. 1815 - ben Kazinczy - ék válaszolnak, Felelet a Mondolatra címmel visszavágnak az ortológusoknak. 1819 - ben Kazinczy egy békítő iratot adott ki Ortológusok és neológusok nálunk és más nemzeteknél címmel. Ebben írta: „Jól és szépen csak az ír, aki tüzes ortológus és neológus egyszersmind.”
Ebben a korban egy helyesírási háború dúlt a jottisták és az ipszilonisták között. A két tábor vezetője Révai és Verseghy voltak.
A nyelvújítás eredményének tudható be, hogy a magyar nyelv alkalmas az új műveltség közvetítésére, valamint az is, hogy 10 ezer új szóval és szóalkotási módszerrel gyarapodott nyelvünk.
A nyelvújítás módszerei: elavult, régi szavak felújítása, tájszavak beemelése a köznyelvbe, tükörfordítás, szóösszerántás, szóképzési módok elterjesztése, képzőalkotás és rövidítés.
9. tétel
Témakör: Nyelv és társadalom
A leggyakrabban használt egynyelvű szótáraink
A magyar nyelv pontosabb elsajátításához sokféle szótár áll a rendelkezésünkre. A szótárak szócikkek, nyelvészeti segédeszközök, valamilyen szempont szerinti rendszerezése. Célja gyakorlati (a két- vagy többnyelvű szótárak) és tudományos (egynyelvű) is. Van szinonimaszótárunk, kiejtési és gyakorisági szótárunk, szólásgyűjteményeink, írói - költői szótáraink, rétegnyelvi szótáraink, tájszótáraink és nyelvatlaszunk.
Az etimológia a nyelvtudománynak az az ága, amely elválaszthatatlan egységet alkot a szótörténettel, kutatja a szavak történetét felhasználva a földrajz, történelem, nyelvészet, művészettörténet kutatásait. A magyar nyelv történeti - etimológiai szótára három kötetes, a negyedik a mutató. A szótár szócikkekből áll, a szócikk a címszótól a másik címszóig tart. Ezek ábécérendben követik egymást. Egyesíti a történeti és etimológiai szótár sajátosságait, megadja a címszó forrását, előfordulását (különböző alakjait, előfordulási helyét, idejét), német és latin megfelelőket ad, utal kódexekre. A szócikk második részében pedig a származását fejti ki, illetve a jelentésbeli összefüggésekre is utal.
Az értelmező szótárak leírják a főbb jelentéstartalom jegyeit (szó, szófaj, nyelvi réteg, jelentések, szószerkezetek az illető szóval), idegen szóval megadják, szinonimákat közöl. A Magyar értelmező kéziszótár szócikkekből áll, a szócikk a címszótól a másik címszóig tart. Ezek ábécérendben követik egymást. A szócikk felépítése: címszó, gyakorisági szám (a címszó előfordulási gyakoriságát jelzi 1 - 5 között, az 1 = gyakori) szófaj, alapjelentés, az alapjelentés értelmezése, példa, 2 - 3 vagy több mellékjelentés, értelmezés.
A szinonimaszótár a rokon értelmű szavakat adja meg, vagyis egyetlen fogalom rokon értelmű szavait, kifejezéseit szerepelteti a szócikkben. A szavak, kifejezések mellett zárójelben szerepel a stílusminősítés, vagyis közli azt is, hogy a kifejezés melyik stílusrétegbe tartozik, illetve milyen stílusárnyalatú. 12.500 címszó és több mint 30.000 rokon értelmű lexikai egységet tartalmaz. Értelmezési feladatot nem tölt be, csupán zárójelben utal a címszó és a szinonima közötti értelmi, illetve használatköri különbségre. Szócikkei címszótól címszóig tartanak, vastag betűs szedés különbözteti meg őket.
Az Idegen szavak és kifejezések szótára a magyar nyelvben előforduló idegen szavak eredetét és jelentését adja meg.
Az etimológia a nyelvtudománynak az az ága, amely elválaszthatatlan egységet alkot a szótörténettel, kutatja a szavak történetét felhasználva a földrajz, történelem, nyelvészet, művészettörténet kutatásait. A magyar nyelv történeti - etimológiai szótára három kötetes, a negyedik a mutató. A szótár szócikkekből áll, a szócikk a címszótól a másik címszóig tart. Ezek ábécérendben követik egymást. Egyesíti a történeti és etimológiai szótár sajátosságait, megadja a címszó forrását, előfordulását (különböző alakjait, előfordulási helyét, idejét), német és latin megfelelőket ad, utal kódexekre. A szócikk második részében pedig a származását fejti ki, illetve a jelentésbeli összefüggésekre is utal.
Az értelmező szótárak leírják a főbb jelentéstartalom jegyeit (szó, szófaj, nyelvi réteg, jelentések, szószerkezetek az illető szóval), idegen szóval megadják, szinonimákat közöl. A Magyar értelmező kéziszótár szócikkekből áll, a szócikk a címszótól a másik címszóig tart. Ezek ábécérendben követik egymást. A szócikk felépítése: címszó, gyakorisági szám (a címszó előfordulási gyakoriságát jelzi 1 - 5 között, az 1 = gyakori) szófaj, alapjelentés, az alapjelentés értelmezése, példa, 2 - 3 vagy több mellékjelentés, értelmezés.
A szinonimaszótár a rokon értelmű szavakat adja meg, vagyis egyetlen fogalom rokon értelmű szavait, kifejezéseit szerepelteti a szócikkben. A szavak, kifejezések mellett zárójelben szerepel a stílusminősítés, vagyis közli azt is, hogy a kifejezés melyik stílusrétegbe tartozik, illetve milyen stílusárnyalatú. 12.500 címszó és több mint 30.000 rokon értelmű lexikai egységet tartalmaz. Értelmezési feladatot nem tölt be, csupán zárójelben utal a címszó és a szinonima közötti értelmi, illetve használatköri különbségre. Szócikkei címszótól címszóig tartanak, vastag betűs szedés különbözteti meg őket.
Az Idegen szavak és kifejezések szótára a magyar nyelvben előforduló idegen szavak eredetét és jelentését adja meg.
10. tétel
Témakör: Nyelv és társadalom
Néhány jellemző tömegkommunikációs szövegfajta műfaji sajátosságai és hatáskeltő eszközei
A tömegkommunikáció a kommunikációnak az a fajtája, amely széles befogadó rétegnek közvetett és egyirányú módon információkat közvetít nyelvi és nem nyelvi eszközök segítségével.
A tömegkommunikáció leggyakoribb műfajai:
A nyomtatott sajtó a legrégebbi médiaműfaj. Több szempont alapján csoportosíthatjuk: megjelenés rendszeressége szerint, terjesztés helye szerint, tartalmuk szerint, célzott közönség szerint, nyelvük szerint, műfaj szerint (információs sajtóműfajok, publicisztikai sajtóműfajok).
Rádiós műfajok lehetnek írott anyagot előadó, megszólaltató műfajok (hír, jegyzet, glossza, levél), illetve olyan hangos anyagok, amelyek közvetlenül a rádió részére készültek. Fontos az érthető, tiszta beszéd; világos, pontos és tömör megfogalmazás.
A televíziós műfaj az 1950 - es évektől létezik, a legkiterjedtebb műfaj. A ma legelterjedtebb médium a tv, amely különböző, fejlett jelrendszereket képes kombinálni (ezek a kép, a hang, és az emberi beszéd).
Az internet a legösszetettebb műfaj, a fentiek mindegyike megtalálható rajta. Jellemzője a gyors információterjedés.
A tömegkommunikációs szövegfajták műfaji sajátosságai:
A hír az újságírás egyik alapműfaja. Frissnek, közérdekűnek, fontosnak kell lennie. Ha a négy alapvető kérdésre válaszol (kivel? / mivel?, hol?, mikor?, mi történt? / mi fog történni?) akkor kishírről beszélünk. Ha a négy alapvető kérdésen kívül válaszol a miért?, hogyan? kérdésekre is, akkor kifejlett hírről beszélünk. Két csoportra bontjuk a műfajt: kartácshír (dolgok közepébe vágó, „in medias res” hír) és paródiahír (távolról, valamilyen részlet felől közelítő hír). Mindkettő lehet címes és cím nélküli hír is.
Az információ a hír alapja. Hírláncok összessége, tehát több, kisebb hírre bontható. Az újságban megjelenő információ mindig címes.
Közlemény a valamilyen vállalat, szervezet, magánszemély fontos, közérdekű információját tartalmazó üzenet, melyet a sajtó általában szó szerint ad közre.
A tudósítás felel a ki? / mi?, hol?, mikor?, mit?, miért?, hogyan? kérdésekre. Pontos, tárgyilagos, tényszerű. A hír és tudósítás közötti különbség, hogy a tudósítást készítő mindig a saját maga által látott, hallott, tapasztalt, átélt eseményről ad tájékoztatást. Készülhet különleges eseményről (például kiállítás megnyitásáról, balesetről, természeti katasztrófáról, stb.) vagy mindennapi eseményről is.
Riportnál fontos a riport írójának személyes jelenléte. A riportban az író elbeszélő, cselekvő résztvevő. A valóságban megtörtént eseményről tudósít úgy, hogy a résztvevőket is megszólaltatja. A riportnak cselekménye van - párbeszédektől, képszerű kifejezésektől, irodalmi fogások alkalmazásától lesz hiteles. Helyzetrajz, jellemfestés, képzelőerő, személyes hang jellemzi. Három szerkezeti egységre osztjuk: bevezetés (érdeklődés felkeltése), tárgyalás (közvetítés, okmányozás, párbeszéd) és befejezés (lezárás: zárt befejezés, nyitott befejezés: további kérdések végiggondolására késztet). Sokféle témája lehet, például egy esemény, egy táj, egy ember, egy szakma, stb.
Az interjú az újságíró kérdéseivel párbeszédes formájú műfaj. A közönség számára érdekes információkat tartalmaz. Témája közérdekű. Az interjúban az újságíró nem cselekvő, mint a riportban, hanem közvetítő, „faggató” szerepet tölt be.
Cikk minden olyan írás, amely az újságokban megjelenik. De a sajtóműfajokban összefonódik a korrekt, tényszerű közlés a cikkíró elemzésével, véleményével; tény - és véleményközlő részek egymásra épülnek, kiegészítik egymást; gyakran tartozik hozzá illusztráció (fénykép, táblázat, grafika, stb.)
A kommentár hírek, információk megértését segíti háttérmagyarázattal (például a hírben szereplő kevésbé ismert, vagy régen történt eseményt magyarázza el). Megjelenhet hírbe foglalva vagy külön, hírmagyarázatként.
Glossza egy rövid, tömör, szókimondó, ironikus, csattanóval záruló írás. Kigúnyolható valós jelenségből indul ki, épp ezért hangneme bíráló. Az olvasó érzelmeire, humorérzékére kíván hatni.
A jegyzetben a készítő életből vett, hétköznapi eseményről ír. Rövid, stíluseszközben gazdag műfaj. Hangvétele lehet komoly, humoros, lírai, drámai, ironikus. Az olvasó érzelmeire kíván hatni, elgondolkodtatásra akarja késztetni
Nyílt levél közérdekű, nyilvánosságra tartozó témájú ismert vagy kitalált (fiktív) szeszélynek szóló levél. Olvasói levél az olvasó véleménye, hozzászólása, tanácskérése a lapban olvasottakkal kapcsolatban. Ezek rövidítve vagy átdolgozva kerülnek az újságba.
A kritika (műbírálat) műalkotásra készült bemutató, értékelő írás. Tárgya lehet irodalmi, színházi, zenei, képzőművészeti alkotás, tévé-, rádióműsor vagy film. Egyszerű bemutatásról vagy a tudományosan alátámasztott bírálatról van benne szó. Az ismertetés ajánló módon mutat be egy művet. A recenzió értékeli, értelmezi a művet, megállapításait tudományos eszközökkel igazolja. A bírálat kifejtett recenzió, elhelyezi a művet az alkotó munkásságában, kifejti a mű üzenetét. A tanulmány, a monográfia a tudományos szaksajtó műfaja. Az esszé elmélyült, elmélkedő irodalmi és tudományos jellegű, személyes hangvételű írás.
A tömegkommunikáció leggyakoribb műfajai:
A nyomtatott sajtó a legrégebbi médiaműfaj. Több szempont alapján csoportosíthatjuk: megjelenés rendszeressége szerint, terjesztés helye szerint, tartalmuk szerint, célzott közönség szerint, nyelvük szerint, műfaj szerint (információs sajtóműfajok, publicisztikai sajtóműfajok).
Rádiós műfajok lehetnek írott anyagot előadó, megszólaltató műfajok (hír, jegyzet, glossza, levél), illetve olyan hangos anyagok, amelyek közvetlenül a rádió részére készültek. Fontos az érthető, tiszta beszéd; világos, pontos és tömör megfogalmazás.
A televíziós műfaj az 1950 - es évektől létezik, a legkiterjedtebb műfaj. A ma legelterjedtebb médium a tv, amely különböző, fejlett jelrendszereket képes kombinálni (ezek a kép, a hang, és az emberi beszéd).
Az internet a legösszetettebb műfaj, a fentiek mindegyike megtalálható rajta. Jellemzője a gyors információterjedés.
A tömegkommunikációs szövegfajták műfaji sajátosságai:
A hír az újságírás egyik alapműfaja. Frissnek, közérdekűnek, fontosnak kell lennie. Ha a négy alapvető kérdésre válaszol (kivel? / mivel?, hol?, mikor?, mi történt? / mi fog történni?) akkor kishírről beszélünk. Ha a négy alapvető kérdésen kívül válaszol a miért?, hogyan? kérdésekre is, akkor kifejlett hírről beszélünk. Két csoportra bontjuk a műfajt: kartácshír (dolgok közepébe vágó, „in medias res” hír) és paródiahír (távolról, valamilyen részlet felől közelítő hír). Mindkettő lehet címes és cím nélküli hír is.
Az információ a hír alapja. Hírláncok összessége, tehát több, kisebb hírre bontható. Az újságban megjelenő információ mindig címes.
Közlemény a valamilyen vállalat, szervezet, magánszemély fontos, közérdekű információját tartalmazó üzenet, melyet a sajtó általában szó szerint ad közre.
A tudósítás felel a ki? / mi?, hol?, mikor?, mit?, miért?, hogyan? kérdésekre. Pontos, tárgyilagos, tényszerű. A hír és tudósítás közötti különbség, hogy a tudósítást készítő mindig a saját maga által látott, hallott, tapasztalt, átélt eseményről ad tájékoztatást. Készülhet különleges eseményről (például kiállítás megnyitásáról, balesetről, természeti katasztrófáról, stb.) vagy mindennapi eseményről is.
Riportnál fontos a riport írójának személyes jelenléte. A riportban az író elbeszélő, cselekvő résztvevő. A valóságban megtörtént eseményről tudósít úgy, hogy a résztvevőket is megszólaltatja. A riportnak cselekménye van - párbeszédektől, képszerű kifejezésektől, irodalmi fogások alkalmazásától lesz hiteles. Helyzetrajz, jellemfestés, képzelőerő, személyes hang jellemzi. Három szerkezeti egységre osztjuk: bevezetés (érdeklődés felkeltése), tárgyalás (közvetítés, okmányozás, párbeszéd) és befejezés (lezárás: zárt befejezés, nyitott befejezés: további kérdések végiggondolására késztet). Sokféle témája lehet, például egy esemény, egy táj, egy ember, egy szakma, stb.
Az interjú az újságíró kérdéseivel párbeszédes formájú műfaj. A közönség számára érdekes információkat tartalmaz. Témája közérdekű. Az interjúban az újságíró nem cselekvő, mint a riportban, hanem közvetítő, „faggató” szerepet tölt be.
Cikk minden olyan írás, amely az újságokban megjelenik. De a sajtóműfajokban összefonódik a korrekt, tényszerű közlés a cikkíró elemzésével, véleményével; tény - és véleményközlő részek egymásra épülnek, kiegészítik egymást; gyakran tartozik hozzá illusztráció (fénykép, táblázat, grafika, stb.)
A kommentár hírek, információk megértését segíti háttérmagyarázattal (például a hírben szereplő kevésbé ismert, vagy régen történt eseményt magyarázza el). Megjelenhet hírbe foglalva vagy külön, hírmagyarázatként.
Glossza egy rövid, tömör, szókimondó, ironikus, csattanóval záruló írás. Kigúnyolható valós jelenségből indul ki, épp ezért hangneme bíráló. Az olvasó érzelmeire, humorérzékére kíván hatni.
A jegyzetben a készítő életből vett, hétköznapi eseményről ír. Rövid, stíluseszközben gazdag műfaj. Hangvétele lehet komoly, humoros, lírai, drámai, ironikus. Az olvasó érzelmeire kíván hatni, elgondolkodtatásra akarja késztetni
Nyílt levél közérdekű, nyilvánosságra tartozó témájú ismert vagy kitalált (fiktív) szeszélynek szóló levél. Olvasói levél az olvasó véleménye, hozzászólása, tanácskérése a lapban olvasottakkal kapcsolatban. Ezek rövidítve vagy átdolgozva kerülnek az újságba.
A kritika (műbírálat) műalkotásra készült bemutató, értékelő írás. Tárgya lehet irodalmi, színházi, zenei, képzőművészeti alkotás, tévé-, rádióműsor vagy film. Egyszerű bemutatásról vagy a tudományosan alátámasztott bírálatról van benne szó. Az ismertetés ajánló módon mutat be egy művet. A recenzió értékeli, értelmezi a művet, megállapításait tudományos eszközökkel igazolja. A bírálat kifejtett recenzió, elhelyezi a művet az alkotó munkásságában, kifejti a mű üzenetét. A tanulmány, a monográfia a tudományos szaksajtó műfaja. Az esszé elmélyült, elmélkedő irodalmi és tudományos jellegű, személyes hangvételű írás.
11. tétel
Témakör: A nyelvi szintek
A magyar nyelv szófaji rendszere, a viszonyszók
A szófajok a nyelvhasználatban egyformán viselkedő, azonos szerepet betöltő, azonos célra szolgáló szavak osztályai. A szavakat hasonló jelentésük, alaki viselkedésük, mondatbeli és szövegbeli szerepük alapján soroljuk be a szófaji csoportokba. A magyar nyelvre jellemző szófajokat a következő 3 nagy csoportra oszthatjuk: alapszófajok, viszonyszók, mondatszók.
Az alapszófajú szavakat 7 csoportra lehet bontani. Ezek a csoportok az ige, a főnév, a melléknév, a számnév, a névmás, a főnévi-, melléknévi-, határozói igenév és a határozószó kategóriája.
A viszonyszók nem önálló szófajok, mert a körükbe tartozó szavak csupán alakilag önállóak, de nincs önálló jelentésük. Önmagukban nem fordulnak elő, csak más szabad morfémákkal töltenek be mondatrészi szerepet. Ezért álszóknak, segédszóknak is nevezi őket a szakirodalom. Nem bővíthetők.
A névelő az utána álló főnév határozottságát (a, az) vagy éppen határozatlanságát (egy) fejezi ki. A névutó az előtte álló ragos vagy ragtalan névszót határozóvá teszi. Alakilag önálló, de funkciója a viszonyragokra emlékeztet. Napjainkban már terjednek névszó előtti változataik, de ezeket inkább csak nyomatékosítás céljából használjuk. A kötőszó mondatrészek vagy mondatok összekapcsolására, a közöttük levő nyelvtani vagy logikai viszony kifejezésére szolgál. Az igekötő igéhez, igenévhez vagy más, igéből képzett származékszóhoz kapcsolódó, annak jelentését a határozószókra emlékeztetően módosító szó: meg-, be-, ki-, fel-. Csupán alakilag önálló, de önmagában jelentése nincs. A segédige olyan igei jellegű szófaj, amely a mód-, idő-, szám- és személyviszonyok kifejezésére alkalmas úgy, hogy nem önálló mondatrész, hanem másokhoz kapcsolódik. Jelentésük önállótlanodott, alakjuk azonban maradt, ezért az állexémák közé soroljuk őket. Közös jellemzőjük – a tud kivételével -, hogy hiányos ragozásúak. A módosítószó úgy módosítja az egyes mondatrésznek vagy az egész mondatnak a tartalmát, hogy a beszélő állásfoglalását is kifejezi. Önmagában sosem mondatrész.
A mondatszavaknak nincs önálló jelentésük, de érzelmet, indulatot, akaratot, véleményt, stb. kifejezhetnek. Nem toldalékolhatók. Önállóan nem mondatrészek, nem bővíthetők, de önálló tagolatlan mondatok. Ide soroljuk az indulatszókat és a mondatértékű módosítószókat (igen, nem, persze).
Az alapszófajú szavakat 7 csoportra lehet bontani. Ezek a csoportok az ige, a főnév, a melléknév, a számnév, a névmás, a főnévi-, melléknévi-, határozói igenév és a határozószó kategóriája.
A viszonyszók nem önálló szófajok, mert a körükbe tartozó szavak csupán alakilag önállóak, de nincs önálló jelentésük. Önmagukban nem fordulnak elő, csak más szabad morfémákkal töltenek be mondatrészi szerepet. Ezért álszóknak, segédszóknak is nevezi őket a szakirodalom. Nem bővíthetők.
A névelő az utána álló főnév határozottságát (a, az) vagy éppen határozatlanságát (egy) fejezi ki. A névutó az előtte álló ragos vagy ragtalan névszót határozóvá teszi. Alakilag önálló, de funkciója a viszonyragokra emlékeztet. Napjainkban már terjednek névszó előtti változataik, de ezeket inkább csak nyomatékosítás céljából használjuk. A kötőszó mondatrészek vagy mondatok összekapcsolására, a közöttük levő nyelvtani vagy logikai viszony kifejezésére szolgál. Az igekötő igéhez, igenévhez vagy más, igéből képzett származékszóhoz kapcsolódó, annak jelentését a határozószókra emlékeztetően módosító szó: meg-, be-, ki-, fel-. Csupán alakilag önálló, de önmagában jelentése nincs. A segédige olyan igei jellegű szófaj, amely a mód-, idő-, szám- és személyviszonyok kifejezésére alkalmas úgy, hogy nem önálló mondatrész, hanem másokhoz kapcsolódik. Jelentésük önállótlanodott, alakjuk azonban maradt, ezért az állexémák közé soroljuk őket. Közös jellemzőjük – a tud kivételével -, hogy hiányos ragozásúak. A módosítószó úgy módosítja az egyes mondatrésznek vagy az egész mondatnak a tartalmát, hogy a beszélő állásfoglalását is kifejezi. Önmagában sosem mondatrész.
A mondatszavaknak nincs önálló jelentésük, de érzelmet, indulatot, akaratot, véleményt, stb. kifejezhetnek. Nem toldalékolhatók. Önállóan nem mondatrészek, nem bővíthetők, de önálló tagolatlan mondatok. Ide soroljuk az indulatszókat és a mondatértékű módosítószókat (igen, nem, persze).
12. tétel
Témakör: A nyelvi szintek
Alárendelő szószerkezetek
A szavak a mondatban különféle szószerkezetet alkotnak. A szószerkezetek – idegen szóval szintagmák - a szavaknál nagyobb, a mondatnál kisebb egysége nyelvünknek. A szószerkezetek mindig két alapszófajú szó kapcsolata. A szószerkezetek tagjai között valamilyen nyelvtani kapcsolat van. Ezt a nyelvtani viszonyt különféle nyelvi eszközökkel fejezzük ki. E szerint háromfél típusú szószerkezetet különböztetünk meg: Predikatív, azaz hozzárendelő szószerkezet, alárendelő szószerkezet, illetve mellérendelő szószerkezet.
Az alárendelő szószerkezet alaptagból és bővítményből épül fel. A bővítmény alá van rendelve az alaptagnak, tehát nem egyenrangú mondatrészek. Nyelvtani szabályok szerint a következő típusú alárendelő szószerkezeteket különböztetünk meg: alanyos, tárgyas, határozós és jelzős szószerkezet. Az alárendelt alany ritkán fordul elő a mondatokban, de mindig határozói igenévvel kapcsolódik. A tárgyas szószerkezetekben a tárgy kifejezőeszköze a –t tárgyrag, de előfordul a mondatban ragtalan tárgy is. A határozó jellemző kifejezőeszköze a határozóragos vagy névutós névszó, a határozószó, és az igenév.
Határozós szerkezetek típusai:
• Helyhatározó (pl: kiemel a szóból)
• Időhatározó (pl: estig vár)
• Számhatározó (pl: kétszer mond)
• Módhatározó (pl: szépen szól)
• Eszközhatározó (pl: szavak által üzen)
• Okhatározó (pl: beszéde miatt dicsérik)
• Célhatározó (pl: a sikerért dolgozik)
• Fok- mértékhatározó (pl: alig szól)
• Társhatározó (pl: a kutyával beszélget)
• Részeshatározó (pl: ír a barátjának)
• Állapothatározó (pl: fekve olvas)
• Eredethatározó (pl: betűből kirak)
• Eredményhatározó (pl: szűkre szab)
A jelzős szószerkezetek típusai:
• Minőségjelző (pl: cifra beszéd)
• Mennyiségjelző (pl: három betű)
• Birtokos jelző (pl: a hang kiejtése)
• Értelmező jelző (pl: Ciceró, a szónok)
A jelzők közül a minőség és mennyiség jelzőnek nincs alaki jelölője. A birtokos jelzőt a birtokoson a birtokos jelző ragja valamint a birtokszón a birtokos személlyel jelöli. Az értelmező jelzőt a jelzett szóval egyeztetjük.
Az alárendelő szószerkezet alaptagból és bővítményből épül fel. A bővítmény alá van rendelve az alaptagnak, tehát nem egyenrangú mondatrészek. Nyelvtani szabályok szerint a következő típusú alárendelő szószerkezeteket különböztetünk meg: alanyos, tárgyas, határozós és jelzős szószerkezet. Az alárendelt alany ritkán fordul elő a mondatokban, de mindig határozói igenévvel kapcsolódik. A tárgyas szószerkezetekben a tárgy kifejezőeszköze a –t tárgyrag, de előfordul a mondatban ragtalan tárgy is. A határozó jellemző kifejezőeszköze a határozóragos vagy névutós névszó, a határozószó, és az igenév.
Határozós szerkezetek típusai:
• Helyhatározó (pl: kiemel a szóból)
• Időhatározó (pl: estig vár)
• Számhatározó (pl: kétszer mond)
• Módhatározó (pl: szépen szól)
• Eszközhatározó (pl: szavak által üzen)
• Okhatározó (pl: beszéde miatt dicsérik)
• Célhatározó (pl: a sikerért dolgozik)
• Fok- mértékhatározó (pl: alig szól)
• Társhatározó (pl: a kutyával beszélget)
• Részeshatározó (pl: ír a barátjának)
• Állapothatározó (pl: fekve olvas)
• Eredethatározó (pl: betűből kirak)
• Eredményhatározó (pl: szűkre szab)
A jelzős szószerkezetek típusai:
• Minőségjelző (pl: cifra beszéd)
• Mennyiségjelző (pl: három betű)
• Birtokos jelző (pl: a hang kiejtése)
• Értelmező jelző (pl: Ciceró, a szónok)
A jelzők közül a minőség és mennyiség jelzőnek nincs alaki jelölője. A birtokos jelzőt a birtokoson a birtokos jelző ragja valamint a birtokszón a birtokos személlyel jelöli. Az értelmező jelzőt a jelzett szóval egyeztetjük.
13. tétel
Témakör: A nyelvi szintek
A szóképzés eszközei és szerepe a szókészlet bővítésében
A szókészlet bővítésének sok módja van. Mai szavaink legnagyobb hányada ún. belső keletkezésű szó: ezek a nyelvrokonainktól való elválás után keletkeztek ősi vagy idegen eredetű tövekből való képzéssel, összetétellel vagy pedig szóteremtés útján. Az ősi eredetű elemek azonban folyamatosan és fokozatosan kiegészülnek idegen forrásból átvett szavakból.
A szóteremtésnek azt az eljárást nevezzük, amelynek során nem már meglévő elemekből jön létre új szó, hanem egy új eddig nem volt hangsor válik szóvá. Így keletkeznek, pl. az indulatszavak, a hangutánzó és hangulatfestő szavak.
A szóképzés a legrégibb időktől máig fontos eszköze a szókincs gyarapításának
A szóösszetétel is ősi lehetősége a nyelvnek. A szóösszetétellel rokon eljárás az ún. mozaikszó alkotása. Két változatát különböztetjük meg: a betűszókat, amelyek a szavak első betűjéből alakulnak, esetleg egy ejtéskönnyítő magánhangzó betoldásával, és a szóösszevonásokat, amelyek az összetett szavak egy-egy darabjából tevődnek össze.
Az idegen eredetű szavak körében megkülönböztetjük egymástól a jövevényszavakat és az idegen szavakat. A jövevényszavakat nem érezzük már idegennek, mert hangzásuk általában hozzáidomult nyelvünkhöz, alaktanilag is beilleszkedtek a mi nyelvünk rendszerébe, alapjává váltak képzett vagy összetett alkotásának. A magyar nyelv jövevényszavainak nyelvi forrásai nagymértékben összefüggenek őseink földrajzi elhelyezkedéseivel, helyváltoztatásaival, a vándorlás korában és a letelepedés után kialakul gazdasági, politikai, művelődési kapcsolataival. A jövevényszavak főbb csoportjai az átadó nyelvek szerint: A honfoglalás utáni történelmünk ismeretében érthető, hogy a társadalmi-politikai érintkezés révén a szláv és német nyelv, a római katolikus egyházi befolyás miatt pedig a latin nyelv hagyott leginkább nyomot a szókincsünkben. Olasz eredetű szavak ( pl. lándzsa, pálya, opera, freskó, gondola, mandula, mazsola, torta stb.), román jövevényszavak (pl. cimbora, poronty, kopé), némi francia hatás szóátvétellel (pl. kilincs, lakat, szekrény, mécs), egyéb pl. garzon, limonádé, rezsó.
Az ún. nemzetközi műveltségszókat nem egy nyelvtől vettük át, hanem európai áramlásuk révén több irányból is eljutottak hozzánk. Ide tartoznak a modern nemzetközi szavak, amelyeket főként a tudomány, a technika, a politikai élet, a kereskedelem, a sport területén használunk (pl. atom, energia, konnektor, rádió, bolsevik, fotel, troli, atléta, gól stb.)
A nyelvhasználatban az idegen eredetű szavak jelentős része azonban őrzi az idegenes jelleget. Ezeket nevezzük idegen szavaknak. Pl. komputer – számítógép
A tükörszavak leginkább úgy keletkeznek, hogy pl. egy idegen összetett szó elő és utótagját lefordítjuk, pl. Tiergarten – állatkert.
A szóteremtésnek azt az eljárást nevezzük, amelynek során nem már meglévő elemekből jön létre új szó, hanem egy új eddig nem volt hangsor válik szóvá. Így keletkeznek, pl. az indulatszavak, a hangutánzó és hangulatfestő szavak.
A szóképzés a legrégibb időktől máig fontos eszköze a szókincs gyarapításának
A szóösszetétel is ősi lehetősége a nyelvnek. A szóösszetétellel rokon eljárás az ún. mozaikszó alkotása. Két változatát különböztetjük meg: a betűszókat, amelyek a szavak első betűjéből alakulnak, esetleg egy ejtéskönnyítő magánhangzó betoldásával, és a szóösszevonásokat, amelyek az összetett szavak egy-egy darabjából tevődnek össze.
Az idegen eredetű szavak körében megkülönböztetjük egymástól a jövevényszavakat és az idegen szavakat. A jövevényszavakat nem érezzük már idegennek, mert hangzásuk általában hozzáidomult nyelvünkhöz, alaktanilag is beilleszkedtek a mi nyelvünk rendszerébe, alapjává váltak képzett vagy összetett alkotásának. A magyar nyelv jövevényszavainak nyelvi forrásai nagymértékben összefüggenek őseink földrajzi elhelyezkedéseivel, helyváltoztatásaival, a vándorlás korában és a letelepedés után kialakul gazdasági, politikai, művelődési kapcsolataival. A jövevényszavak főbb csoportjai az átadó nyelvek szerint: A honfoglalás utáni történelmünk ismeretében érthető, hogy a társadalmi-politikai érintkezés révén a szláv és német nyelv, a római katolikus egyházi befolyás miatt pedig a latin nyelv hagyott leginkább nyomot a szókincsünkben. Olasz eredetű szavak ( pl. lándzsa, pálya, opera, freskó, gondola, mandula, mazsola, torta stb.), román jövevényszavak (pl. cimbora, poronty, kopé), némi francia hatás szóátvétellel (pl. kilincs, lakat, szekrény, mécs), egyéb pl. garzon, limonádé, rezsó.
Az ún. nemzetközi műveltségszókat nem egy nyelvtől vettük át, hanem európai áramlásuk révén több irányból is eljutottak hozzánk. Ide tartoznak a modern nemzetközi szavak, amelyeket főként a tudomány, a technika, a politikai élet, a kereskedelem, a sport területén használunk (pl. atom, energia, konnektor, rádió, bolsevik, fotel, troli, atléta, gól stb.)
A nyelvhasználatban az idegen eredetű szavak jelentős része azonban őrzi az idegenes jelleget. Ezeket nevezzük idegen szavaknak. Pl. komputer – számítógép
A tükörszavak leginkább úgy keletkeznek, hogy pl. egy idegen összetett szó elő és utótagját lefordítjuk, pl. Tiergarten – állatkert.
14. tétel
Témakör: A szöveg
A szöveg szerkezete és jelentése, a szövegösszetartó erő: jelentésbeli és nyelvi kapcsolóelemek
A szöveg a nyelv és a beszéd legnagyobb egysége, egymással tartalmi - logikai és nyelvtani (grammatikai) kapcsolatban lévő mondatokból szerkesztett egész. Tartalma mindig valamilyen közlemény. Szerepe valamilyen üzenet közvetítése, amely lehet tájékoztató jellegű; személyes tartalmat kifejező; vagy a hallgatót befolyásoló, valamire felhívó szöveg. Ez a három kommunikációs szerep egy adott szövegen belül a legtöbbször egymással összefonódva jelenik meg.
Szöveg tagolása: fejezetek, bekezdések, mondatok. Az egyes részeket a nyelvtani szabályok szerinti megszerkesztettség és a logikai kapcsolatok szerinti szövegbe való beszerkesztettség jellemzi. Egyszerre vagyunk kapcsolatban a szöveg egészével és egy bizonyos részével. A rész csak az egész ismeretében értelmezhető.
A szöveg elsődleges jelentése: a szavak szótári jelentése adja.
A szöveg teljes jelentése: a szavak szövegben való elrendeződése módosítja, árnyalja az elsődleges jelentést.
Szövegkohézió az egyes részek, elemek szoros összetartozását, egybeszövődését jelenti.
Lineáris kohézió: grammatikai összetartó erő, a tartalom egysége, előre haladása és a lezártság. A szövegben folyamatosan előrehaladva. Szöveggrammatika vizsgálja. Grammatikai kapcsolóelemek biztosítják, pl. kötőszók, rámutató szók (névmások, határozószók), igei személyrag, birtokos személyjel.
Globális kohézió: jelentésbeli összetartó erő, a szöveg egészére kiterjedő kapcsolatot biztosítja. Szövegstilisztika vizsgálja. Jelentésbeli kapcsolóelemek biztosítják, pl. a szinonimák szerepe a szövegalkotásban. A globális kohézió egyik alapja a téma. A téma és az ahhoz kapcsolódó személyek, tárgyak, fogalmak, kulcsszavak belső összefüggésrendszert alkotnak, behálózzák a szöveget. A téma folyamatos jelenlétét biztosítják a kulcsszók, az előre- és visszautalások.
Az ismétlődés az elrendezés legfőbb szerkesztési elve, jelentésbeli kapcsolóelem. Lehet teljes, vagy részleges: változat, párhuzam, ellentét, rokon értelműség. Az ismétlődés mindig együtt jár a nyelvi jel módosulásával.
Tér- és időbeli hálózat és az összefüggéseket feltáró logikai rend: Igeidők és határozók rendszere, igekötők, igeképzők, igenevek. A szavak szótári jelentése is hozzájárul a szöveg tér- és időhálózatának, valamint oksági viszonyainak kirajzolódásához. Mondatok vagy nagyobb egységek egymás utánisága: magyarázó, következtető, stb. Összekapcsolják a kimondott, vagy kitehető kötőszók.
A szöveg kifejtettsége lehet hiányos: szintagmák, mondatok, gondolatsorok kihagyása; tartalmas szónak névmással való helyettesítése. A hiány kiegészülhet belülről: a szövegösszefüggésből, vagy kívülről: a beszédhelyzetből, a beszélők közös előismereteiből. A kihagyás legerősebb a mindennapi társalgásban és legkisebb a tudományos értekező prózában.
A cím nem a szöveg része, hanem mintegy rámutat a szöveg egészére. Nyelvi megformáltság szempontjából szó- vagy szókapcsolatszerű (megnevező), illetve mondatszerű címet különböztetünk meg.
A tételmondatok azok a mondatok, amelyek alapján fel lehet építeni a szöveget. Általában bekezdésenként jelen vannak. Ha tételmondatokat kiszedegetjük, akkor kapjuk a vázlatot.
Szöveg tagolása: fejezetek, bekezdések, mondatok. Az egyes részeket a nyelvtani szabályok szerinti megszerkesztettség és a logikai kapcsolatok szerinti szövegbe való beszerkesztettség jellemzi. Egyszerre vagyunk kapcsolatban a szöveg egészével és egy bizonyos részével. A rész csak az egész ismeretében értelmezhető.
A szöveg elsődleges jelentése: a szavak szótári jelentése adja.
A szöveg teljes jelentése: a szavak szövegben való elrendeződése módosítja, árnyalja az elsődleges jelentést.
Szövegkohézió az egyes részek, elemek szoros összetartozását, egybeszövődését jelenti.
Lineáris kohézió: grammatikai összetartó erő, a tartalom egysége, előre haladása és a lezártság. A szövegben folyamatosan előrehaladva. Szöveggrammatika vizsgálja. Grammatikai kapcsolóelemek biztosítják, pl. kötőszók, rámutató szók (névmások, határozószók), igei személyrag, birtokos személyjel.
Globális kohézió: jelentésbeli összetartó erő, a szöveg egészére kiterjedő kapcsolatot biztosítja. Szövegstilisztika vizsgálja. Jelentésbeli kapcsolóelemek biztosítják, pl. a szinonimák szerepe a szövegalkotásban. A globális kohézió egyik alapja a téma. A téma és az ahhoz kapcsolódó személyek, tárgyak, fogalmak, kulcsszavak belső összefüggésrendszert alkotnak, behálózzák a szöveget. A téma folyamatos jelenlétét biztosítják a kulcsszók, az előre- és visszautalások.
Az ismétlődés az elrendezés legfőbb szerkesztési elve, jelentésbeli kapcsolóelem. Lehet teljes, vagy részleges: változat, párhuzam, ellentét, rokon értelműség. Az ismétlődés mindig együtt jár a nyelvi jel módosulásával.
Tér- és időbeli hálózat és az összefüggéseket feltáró logikai rend: Igeidők és határozók rendszere, igekötők, igeképzők, igenevek. A szavak szótári jelentése is hozzájárul a szöveg tér- és időhálózatának, valamint oksági viszonyainak kirajzolódásához. Mondatok vagy nagyobb egységek egymás utánisága: magyarázó, következtető, stb. Összekapcsolják a kimondott, vagy kitehető kötőszók.
A szöveg kifejtettsége lehet hiányos: szintagmák, mondatok, gondolatsorok kihagyása; tartalmas szónak névmással való helyettesítése. A hiány kiegészülhet belülről: a szövegösszefüggésből, vagy kívülről: a beszédhelyzetből, a beszélők közös előismereteiből. A kihagyás legerősebb a mindennapi társalgásban és legkisebb a tudományos értekező prózában.
A cím nem a szöveg része, hanem mintegy rámutat a szöveg egészére. Nyelvi megformáltság szempontjából szó- vagy szókapcsolatszerű (megnevező), illetve mondatszerű címet különböztetünk meg.
A tételmondatok azok a mondatok, amelyek alapján fel lehet építeni a szöveget. Általában bekezdésenként jelen vannak. Ha tételmondatokat kiszedegetjük, akkor kapjuk a vázlatot.
15. tétel
Témakör: A szöveg
Magán és nyilvános kommunikáció: a hivatalos iratok
A szövegek a kommunikációs színterek szerint lehetnek: magánéleti (társalgás, magánlevél, vicc, anekdota, falfirka, napló, stb.), közéleti (szóbeli: felszólás, hozzászólás, előadás, szónoki beszéd, stb.; írásos: hivatalos levél, határozat, rendelet, törvény, stb.), egyházi (prédikáció, ima, zsoltár, egyházi ének, stb.), tudományos (előadás, értekezés stb.), publicisztikai (cikk, hír, kommentár, hirdetés, riport, interjú, stb.), vagy szépirodalmi (regény, novella, dráma, dal, óda, elégia, stb.) szövegek.
A közéleti szövegek a kis- és nagyközélet színterein töltik be a szerepüket (iskola, munkahely, falu, város, parlament) írásosak, szóbeliek. Ezekben magányszemély fordul a hivatalhoz (önéletrajz, hivatalos levél, kérvény, bejelentés, panaszos levél, fellebbezés, pályázat, felszólalás, hozzászólás, előadás), magánszemély (hivatal útján) fordul magánszemélyhez (hivatalos levél, meghatalmazás, névjegy), hivatal fordul magánszemélyhez (értesítés, felhívás, határozat, hirdetmény, meghívó, felszólítás, igazolás, engedély), vagy hivatal fordul hivatalhoz (jegyzőkönyv, feljegyzés, jelentés).
A közéleti írásbeliség nyelvhasználati módja a hivatalos stílus. Jellemzői: pontos fogalomhasználat (a fogalmak tisztázása), tartalmi és formai tagolás (bekezdések, fő- és alpontok, a küldő, a címzett, a tárgy megnevezése, keltezés, megszólítás, záróformulák), tárgyilagosságra törekvés (kizárt az érzelmileg, hangulati árnyaló nyelvi eszközök használata). Több nyelvi rétegre épül: jogtudományi szaknyelvre, szakmai csoportnyelvekre, köznyelvre, irodalmi nyelvre. Szóhasználata sajátos, főleg latin eredetű műszók és hivatali kifejezések, illetve magyar műszók jellemzik. Mondatszerkesztése pontos és tömör. Stílushibák: az idegenszerűség (germanizmusok és latinizmusok), személytelenség, bonyolultság.
A közéleti szövegek a kis- és nagyközélet színterein töltik be a szerepüket (iskola, munkahely, falu, város, parlament) írásosak, szóbeliek. Ezekben magányszemély fordul a hivatalhoz (önéletrajz, hivatalos levél, kérvény, bejelentés, panaszos levél, fellebbezés, pályázat, felszólalás, hozzászólás, előadás), magánszemély (hivatal útján) fordul magánszemélyhez (hivatalos levél, meghatalmazás, névjegy), hivatal fordul magánszemélyhez (értesítés, felhívás, határozat, hirdetmény, meghívó, felszólítás, igazolás, engedély), vagy hivatal fordul hivatalhoz (jegyzőkönyv, feljegyzés, jelentés).
A közéleti írásbeliség nyelvhasználati módja a hivatalos stílus. Jellemzői: pontos fogalomhasználat (a fogalmak tisztázása), tartalmi és formai tagolás (bekezdések, fő- és alpontok, a küldő, a címzett, a tárgy megnevezése, keltezés, megszólítás, záróformulák), tárgyilagosságra törekvés (kizárt az érzelmileg, hangulati árnyaló nyelvi eszközök használata). Több nyelvi rétegre épül: jogtudományi szaknyelvre, szakmai csoportnyelvekre, köznyelvre, irodalmi nyelvre. Szóhasználata sajátos, főleg latin eredetű műszók és hivatali kifejezések, illetve magyar műszók jellemzik. Mondatszerkesztése pontos és tömör. Stílushibák: az idegenszerűség (germanizmusok és latinizmusok), személytelenség, bonyolultság.
16. tétel
Témakör: A retorika alapjai
A nyilvános megszólalás szövegműfajai, kidolgozásuk lépései
A retorika görög eredetű szó, jelentése helyes beszéd, ékesszólás. Hivatalos neve szónoklástan vagy szónoklattan. A retorika napjainkban vizsgál minden olyan szóbeli megnyilatkozást, amelyben legalább az egyik fél nem csak a saját képviseletében szólal meg.
A szónoki beszéd lehet tanácsadó (mai nevén politikai beszéd), törvényszéki (vád- és védőbeszédek) vagy alkalmi beszéd (ünnepi beszédek). A tanácsadó beszédben a szónok valamilyen ügynek a hasznos vagy káros voltát próbálja bizonyítani. A törvényszéki beszédben, más szóval jogi beszédben a bírák döntését akarják befolyásolni a védő és a vádló, vagy maga a bíró fejti ki álláspontját. Az alkalmi beszédben valamilyen magasztalásra méltó dolgot vagy személyt dicsőítenek.
A nyilvános megszólalás műfajai közé tartozik az előadás (pl.: tanár előadása), a kiselőadás, a felszólalás, a hozzászólás, az értekezés, a beszámoló, az ismertetés, a nyilvános vita és a tévés - rádiós műfajok is.
A szövegszerkesztés lépései:
A szónoki beszéd lehet tanácsadó (mai nevén politikai beszéd), törvényszéki (vád- és védőbeszédek) vagy alkalmi beszéd (ünnepi beszédek). A tanácsadó beszédben a szónok valamilyen ügynek a hasznos vagy káros voltát próbálja bizonyítani. A törvényszéki beszédben, más szóval jogi beszédben a bírák döntését akarják befolyásolni a védő és a vádló, vagy maga a bíró fejti ki álláspontját. Az alkalmi beszédben valamilyen magasztalásra méltó dolgot vagy személyt dicsőítenek.
A nyilvános megszólalás műfajai közé tartozik az előadás (pl.: tanár előadása), a kiselőadás, a felszólalás, a hozzászólás, az értekezés, a beszámoló, az ismertetés, a nyilvános vita és a tévés - rádiós műfajok is.
A szövegszerkesztés lépései:
- témaválasztás, címadás
- szövegtípus
kiválasztása
- a beszéd
kommunikációk körülményeinek felderítése (kinek?, hol?)
- anyaggyűjtés
- források:
könyvek, folyóiratok, filmek, internet
- elrendezés
- a beszéd
vázának kialakítása
- tények, ismeretek
csoportosítása
- tételmondatok
kiemelése
- felesleges
információk kiejtése
- a szöveg kidolgozása
- a végleges
mondatok megfogalmazása
- stíluseszközök
kiválasztása
- jelentésbeli,
grammatikai kapcsolóelemek használata
- megtanulás, előadás
- nem célszerű
olvasni!
- nem kell
ragaszkodni az előre leírt mondatokhoz, a spontán hatás érdekében
17. tétel
Témakör: A retorika alapjai
Az elrendezés és a hatáskeltés retorikai eszközei
A hatásos meggyőzésnek nem csak nyelvi tényezői vannak. Arisztotelész szerint a szónok meggyőző ereje lehet logikai (logosz), ez érvekből származik, etikai (ethosz), ami a beszélő személyiségéből sugárzik, valamint érzelmi (pathosz), mert valamilyen érzelmet a beszéd és a beszélő kivált a hallgatókból. A meggyőző közlésnek határozott célja van: cselekedetet, vélemény- vagy viselkedésváltozást akar elérni.
A szónok logikai meggyőző ereje (logosz) a beszédmű szerkezetén, érveinek elrendezettségén alapul. A beszédmű megalkotásának egyik fontos lépése a szerkezet kialakítása, az érveink elrendezése. Ennek alapelve lehet időrend, térbeliség, rész-egész, ok-okozati összefüggés, stb.
A legerősebb érvsorrend a primátus-elv (a legerősebb érv van elől) és az emelkedő érvsorrend (a legfontosabb érv a mondandónk végén hangzik el). Ezeknél gyengébb a piramis-elv (a legerősebb érv középre kerül). Gyakori érvsorrend még a dramaturgiai sorrend (fordulatot tartalmaz, de emelkedően), a dialektikus érvsorrend (tézis – antitézis - szintézis), a pragmatikus érvelés (problémamegnevezés, körbejárás, javaslattétel) és az „össztűz” (a személy vagy nézet mindenoldalú támadásnak van kitéve). Lényeges módszere az érvelésnek az indukció és a dedukció.
A szónok etikai meggyőző ereje (ethosz) a személyiségéből származik. Tartós változásokat a meggyőző közlés akkor eredményez, ha a befogadó elfogadja a kommunikátor álláspontját, azonosul vele. A közszereplő elfogadásának kulcsa az érzelmi elfogadás, a hitelesség, a megbízhatóság. A szónok hatékonysága azáltal növekedhet, ha saját érdekeit érveléskor félre tudja tenni, és ha nem erőszakos.
A szónok érzelmi meggyőző ereje (pathosz) abban nyilvánul meg, hogy a személye és/vagy a beszéde érzelmi hatást tesz a hallgatóságra. Ezért a szónoknak:
- ismernie kell a közeget, ahol beszél;
- elvárásaikra, gondolkodásmódjukra, teherbírásukra tekintettel kell lennie;
- nem szabad adatokkal túlterhelni a hallgatókat;
- tömegekre általában több külsőséggel, több érzelemmel lehet hatni;
- egyszerű, közérthető nyelven beszéljen;
- kellemes információ kétszer olyan jól rögzül, mint a közömbös;
- a közlés eleje és vége jobban megjegyezhető, mint a közepe;
- a friss benyomások közül mindig az utolsók a legerősebbek.
A hatáskeltés eszközei:
- szemléletesség, képszerűség;
- szólások, közmondások;
- idézetek, példák, asszociációk;
- ügyelni kell a jó hangzásra, szép kiejtésre, jó beszédtempóra;
- alakzatok: ismétlés, fokozás, halmozás, ellentét, figura etymologica;
- szónoki kérdések, felkiáltások, hatásszünet.
A szónoklat szerkesztésének lépései:
- témaválasztás, címadás, a szövegtípus kiválasztása
- a kommunikációs körülmények feltérképezése
- elővázlat készítése
- anyaggyűjtés
- az anyag elrendezése
- vázlatírás
- a szöveg kidolgozása
- a szöveg emlékezetbe vésése
- önellenőrzés, próbaelőadás
- a szöveg megszólaltatása, előadása.
A szónok logikai meggyőző ereje (logosz) a beszédmű szerkezetén, érveinek elrendezettségén alapul. A beszédmű megalkotásának egyik fontos lépése a szerkezet kialakítása, az érveink elrendezése. Ennek alapelve lehet időrend, térbeliség, rész-egész, ok-okozati összefüggés, stb.
A legerősebb érvsorrend a primátus-elv (a legerősebb érv van elől) és az emelkedő érvsorrend (a legfontosabb érv a mondandónk végén hangzik el). Ezeknél gyengébb a piramis-elv (a legerősebb érv középre kerül). Gyakori érvsorrend még a dramaturgiai sorrend (fordulatot tartalmaz, de emelkedően), a dialektikus érvsorrend (tézis – antitézis - szintézis), a pragmatikus érvelés (problémamegnevezés, körbejárás, javaslattétel) és az „össztűz” (a személy vagy nézet mindenoldalú támadásnak van kitéve). Lényeges módszere az érvelésnek az indukció és a dedukció.
A szónok etikai meggyőző ereje (ethosz) a személyiségéből származik. Tartós változásokat a meggyőző közlés akkor eredményez, ha a befogadó elfogadja a kommunikátor álláspontját, azonosul vele. A közszereplő elfogadásának kulcsa az érzelmi elfogadás, a hitelesség, a megbízhatóság. A szónok hatékonysága azáltal növekedhet, ha saját érdekeit érveléskor félre tudja tenni, és ha nem erőszakos.
A szónok érzelmi meggyőző ereje (pathosz) abban nyilvánul meg, hogy a személye és/vagy a beszéde érzelmi hatást tesz a hallgatóságra. Ezért a szónoknak:
- ismernie kell a közeget, ahol beszél;
- elvárásaikra, gondolkodásmódjukra, teherbírásukra tekintettel kell lennie;
- nem szabad adatokkal túlterhelni a hallgatókat;
- tömegekre általában több külsőséggel, több érzelemmel lehet hatni;
- egyszerű, közérthető nyelven beszéljen;
- kellemes információ kétszer olyan jól rögzül, mint a közömbös;
- a közlés eleje és vége jobban megjegyezhető, mint a közepe;
- a friss benyomások közül mindig az utolsók a legerősebbek.
A hatáskeltés eszközei:
- szemléletesség, képszerűség;
- szólások, közmondások;
- idézetek, példák, asszociációk;
- ügyelni kell a jó hangzásra, szép kiejtésre, jó beszédtempóra;
- alakzatok: ismétlés, fokozás, halmozás, ellentét, figura etymologica;
- szónoki kérdések, felkiáltások, hatásszünet.
A szónoklat szerkesztésének lépései:
- témaválasztás, címadás, a szövegtípus kiválasztása
- a kommunikációs körülmények feltérképezése
- elővázlat készítése
- anyaggyűjtés
- az anyag elrendezése
- vázlatírás
- a szöveg kidolgozása
- a szöveg emlékezetbe vésése
- önellenőrzés, próbaelőadás
- a szöveg megszólaltatása, előadása.
18. tétel
Témakör: Stílus és jelentés
A zeneiség stíluseszközei
A szöveg a hangzásával is hat ránk. Bár a hangoknak önmagukban nincs jelentésük, de van esztétikai hatásuk, kifejezőerejük.
A hangok és hangkapcsolatok kellemes vagy kellemetlen benyomást kelthetnek bennünk. A hangok képzési sajátosságaiból fakadó eltérések miatt egyes szavak, szövegrészletek jól hangzóknak, míg mások rosszul hangzóknak érzünk. A jóhangzást, eufóniát fokozzák például a zöngés mássalhangzók (ballag), vagy előidézheti a magánhangzók változatossága is (fülemüle). Rosszhangzást, kakofóniát eredményezhet a mássalhangzók torlódása (strand), a magánhangzók egyhangúsága (megvesztegethetetlen). Egyes hangokat vidámabbnak, világosabbnak érezünk (i, e), míg másokat inkább sötétebbnek, szomorúbbnak (u, o). A hangokkal a szövegben érzelmeket, állapotokat fejezhetünk ki. Ezt a hatást, kifejezőerőt hangszimbolikának nevezzük.
A hangok hatása függ szövegbeli gyakoriságuktól. A szöveg hanghatását erősíti az is, ha ugyanaz a hang ismétlődik a szavak elején. Ezt a jelenséget betűrímnek, alliterációnak nevezzük, ami a népköltészet legősibb stíluseleme. Az emberi hangot utánzó szavak sokat elárulnak az ember körülményeiről, kedélyéről, belső állapotáról, ezek a hangutánzó szók. A hangulatfestő szavak hangalakjukkal nem utánoznak semmit, hanem érzékeltetik, felidézik a fogalom jelentését, hangulatát. A szöveg zenei stílusát fokozza a ritmus is.
A hangsúly a bizonyos szótagokra jutó hangerőtöbbletet, nyomatékot jelenti. Így azok a szótagok a hangsúlyosak, melyeket nyomatékosítunk. A többi átlagos erővel mondott szótag hangsúlytalan. Megkülönböztetünk szó-, szakasz- és mondathangsúlyt.
A hangerő megválasztása a beszéd céljától függ, az érzelmi lényegkiemelés egyik eszköze lehet. De nem szabad elkiabálni a beszédet, mert nem lesz elég meggyőző. A beszéd elején célszerű nagyobb hangerőt választani, a későbbi váltás pedig felkelti a hallgatóság figyelmét.
A hanglejtés a hangmagasság beszéd közbeni változása, dallama (intonáció). Ez több tényezőt tartalmaz: hangfekvés, hangköz, hangmenet. Érzelmi és értelmi különbségeket jelez.
A hangszín a beszédhangok színezetének egymáshoz való viszonya. Mindenkinek van természetes és jellegzetes hangszíne, amiről fel lehet ismerni őket. De ezt meg is lehet változtatni, ha beszéd témája úgy kívánja.
A beszédszünet fontos része a beszédnek. Célja lehet belégzés, hatáskeltés. Tagolja a beszédet, elválasztja az egybe nem tartozó részeket és összerakja az egybetartozókat, miközben erősíti a hangot és időt hagy a hallgatóságnak a gondolkodásra. A szünet hosszát a beszéd céljának megfelelően kell megválasztani.
A beszédtempó egy retorikai eszköz a fontos dolgok elkülönítésére, ugyanis ezeket lassabban, a lényegtelent jobban hadarva mondjuk. A szünet előtt is lassítjuk a tempót.
A hangok és hangkapcsolatok kellemes vagy kellemetlen benyomást kelthetnek bennünk. A hangok képzési sajátosságaiból fakadó eltérések miatt egyes szavak, szövegrészletek jól hangzóknak, míg mások rosszul hangzóknak érzünk. A jóhangzást, eufóniát fokozzák például a zöngés mássalhangzók (ballag), vagy előidézheti a magánhangzók változatossága is (fülemüle). Rosszhangzást, kakofóniát eredményezhet a mássalhangzók torlódása (strand), a magánhangzók egyhangúsága (megvesztegethetetlen). Egyes hangokat vidámabbnak, világosabbnak érezünk (i, e), míg másokat inkább sötétebbnek, szomorúbbnak (u, o). A hangokkal a szövegben érzelmeket, állapotokat fejezhetünk ki. Ezt a hatást, kifejezőerőt hangszimbolikának nevezzük.
A hangok hatása függ szövegbeli gyakoriságuktól. A szöveg hanghatását erősíti az is, ha ugyanaz a hang ismétlődik a szavak elején. Ezt a jelenséget betűrímnek, alliterációnak nevezzük, ami a népköltészet legősibb stíluseleme. Az emberi hangot utánzó szavak sokat elárulnak az ember körülményeiről, kedélyéről, belső állapotáról, ezek a hangutánzó szók. A hangulatfestő szavak hangalakjukkal nem utánoznak semmit, hanem érzékeltetik, felidézik a fogalom jelentését, hangulatát. A szöveg zenei stílusát fokozza a ritmus is.
A hangsúly a bizonyos szótagokra jutó hangerőtöbbletet, nyomatékot jelenti. Így azok a szótagok a hangsúlyosak, melyeket nyomatékosítunk. A többi átlagos erővel mondott szótag hangsúlytalan. Megkülönböztetünk szó-, szakasz- és mondathangsúlyt.
A hangerő megválasztása a beszéd céljától függ, az érzelmi lényegkiemelés egyik eszköze lehet. De nem szabad elkiabálni a beszédet, mert nem lesz elég meggyőző. A beszéd elején célszerű nagyobb hangerőt választani, a későbbi váltás pedig felkelti a hallgatóság figyelmét.
A hanglejtés a hangmagasság beszéd közbeni változása, dallama (intonáció). Ez több tényezőt tartalmaz: hangfekvés, hangköz, hangmenet. Érzelmi és értelmi különbségeket jelez.
A hangszín a beszédhangok színezetének egymáshoz való viszonya. Mindenkinek van természetes és jellegzetes hangszíne, amiről fel lehet ismerni őket. De ezt meg is lehet változtatni, ha beszéd témája úgy kívánja.
A beszédszünet fontos része a beszédnek. Célja lehet belégzés, hatáskeltés. Tagolja a beszédet, elválasztja az egybe nem tartozó részeket és összerakja az egybetartozókat, miközben erősíti a hangot és időt hagy a hallgatóságnak a gondolkodásra. A szünet hosszát a beszéd céljának megfelelően kell megválasztani.
A beszédtempó egy retorikai eszköz a fontos dolgok elkülönítésére, ugyanis ezeket lassabban, a lényegtelent jobban hadarva mondjuk. A szünet előtt is lassítjuk a tempót.
19. tétel
Témakör: Stílus és jelentés
Állandó szókapcsolatok és mondatszerkezetek
Nyelvünkben vannak olyan állandósult szókapcsolatok, amelyek színesebbé, érzékletesebbé teszik beszédünket. Ezeknek sokféle elnevezése van: szóértékű nyelvi elemek, kötött szókapcsolatok, állandósult szókapcsolatok, frazeológiai egységek, frazémák. Azért nevezzük állandósult szókapcsolatoknak őket, mivel ezeket a szavakat nem cserélhetjük ki másikkal, csak együttesen van jelentésük. Az állandósult szókapcsolatok legfontosabb jellemzője az alaki és jelentésbeli összeforrottság. Jelentésük nem szó szerinti, hanem átvitt. Általában nem, vagy csak kis mértékben változtathatók meg (pl. ragozás).
A szólások olyan szókapcsolatok, amelyeket nem eredeti jelentésükben értünk és használunk, hanem átvitt értelemben. Az szólás rendszerint egy - egy szónak a szemléletesebb, színesebb szinonimája. A szólásoknak nagy stiláris erejük van. Képszerűségük, szemléletességük, hangulatuk élénkíti a stílust. (Pl. ingerült - Bal lábbal kelt fel; okos - Nem esett a feje lágyára; zsugori - Fogához veri a garast)
A szóláshasonlat használatakor hasonlat formájában jellemez valakit vagy valamit a szókapcsolat. Előfordul benne a hasonlítást kifejező „mint” kötőszó. (Pl. Bámul, mint borjú az új kapura; Ordít, mint a fába szorult féreg.) A szólásokat vagy a szóláshasonlatokat megváltoztatni vagy összekeverni nemcsak nyelvi szempontból helytelen, de értelmetlenné is teheti azt, amit a beszélő mondani kíván. (Pl. Kígyót, békát kiállt rá - Tücsköt, bogarat kiállt rá.;Tücsköt, bogarat összehord - Kígyót, békát összehord.)
A közmondások állandósult szókapcsolatok, a szólástól abban különböznek, hogy általában teljes mondatok. Azért idézzük őket, mert a múlt idők nemzedékeinek élettapasztalatait, népi bölcsességét röviden, találóan közvetítik. Származhatnak a természet megfigyeléséből. Vannak az életvitelre vonatkozó intelmek és tanácsok. Vannak a kor társadalmi viszonyait jellemző közmondások, amelyek ma már nem időszerűek. (Pl. „Hosszú haj, rövid ész”; „Amit Jancsi megtanult, nem tudja azt János”)
Szállóigének olyan mondásokat vagy idézeteket nevezünk, amelyeknek ismerjük az eredetét vagy a szerzőjét. (Pl. Julius Caesar: „A kocka el van vetve”, „Jöttem, láttam, győztem”)
A szokványos kifejezésmódok, vagyis közhelyek közé soroljuk a társalgási fordulatokat (hogy vagy?), a körülírásokat (számolja a napokat), a metaforás kifejezéseket (háborút visel), a népmesei fordulatokat (egyszer volt, hol nem volt...itt a vége fuss el véle), stb.
A mondat lényegi tulajdonsága a szerkesztettsége, a nyelvi eszközök összekapcsolása a nyelv szabályrendszere alapján, az adott beszédhelyzetnek megfelelően. A szerkesztettség szerint a mondat lehet tagolt; teljes (az alanyi ás állítmányi rész felismerhető), egyszerű; tőmondat (alany és állítmány); bővített mondat; összetett; alárendelő ( a bővítmény helyettesíthető, kivéve az igei állítmányt); mellérendelő; kapcsolatos (és, s, meg, is, sem, se; is – is, sem – sem, se – se; nemcsak – hanem...is); ellentétes (de, azonban, ellenben, mégis, mégsem, hanem); választó (vagy; vagy – vagy, akár – akár); következtető (ezért, tehát, ennélfogva); magyarázó (ugyanis, hiszen, tudniillik), vagy bővebben, kifejti (azaz, vagyis); hiányos (az alany és/vagy az állítmány hiányzik, de kiegészíthető); tagolatlan (csak a beszédhelyzetben érthető; alannyal és állítmánnyal, nem egészíthető ki).
A szólások olyan szókapcsolatok, amelyeket nem eredeti jelentésükben értünk és használunk, hanem átvitt értelemben. Az szólás rendszerint egy - egy szónak a szemléletesebb, színesebb szinonimája. A szólásoknak nagy stiláris erejük van. Képszerűségük, szemléletességük, hangulatuk élénkíti a stílust. (Pl. ingerült - Bal lábbal kelt fel; okos - Nem esett a feje lágyára; zsugori - Fogához veri a garast)
A szóláshasonlat használatakor hasonlat formájában jellemez valakit vagy valamit a szókapcsolat. Előfordul benne a hasonlítást kifejező „mint” kötőszó. (Pl. Bámul, mint borjú az új kapura; Ordít, mint a fába szorult féreg.) A szólásokat vagy a szóláshasonlatokat megváltoztatni vagy összekeverni nemcsak nyelvi szempontból helytelen, de értelmetlenné is teheti azt, amit a beszélő mondani kíván. (Pl. Kígyót, békát kiállt rá - Tücsköt, bogarat kiállt rá.;Tücsköt, bogarat összehord - Kígyót, békát összehord.)
A közmondások állandósult szókapcsolatok, a szólástól abban különböznek, hogy általában teljes mondatok. Azért idézzük őket, mert a múlt idők nemzedékeinek élettapasztalatait, népi bölcsességét röviden, találóan közvetítik. Származhatnak a természet megfigyeléséből. Vannak az életvitelre vonatkozó intelmek és tanácsok. Vannak a kor társadalmi viszonyait jellemző közmondások, amelyek ma már nem időszerűek. (Pl. „Hosszú haj, rövid ész”; „Amit Jancsi megtanult, nem tudja azt János”)
Szállóigének olyan mondásokat vagy idézeteket nevezünk, amelyeknek ismerjük az eredetét vagy a szerzőjét. (Pl. Julius Caesar: „A kocka el van vetve”, „Jöttem, láttam, győztem”)
A szokványos kifejezésmódok, vagyis közhelyek közé soroljuk a társalgási fordulatokat (hogy vagy?), a körülírásokat (számolja a napokat), a metaforás kifejezéseket (háborút visel), a népmesei fordulatokat (egyszer volt, hol nem volt...itt a vége fuss el véle), stb.
A mondat lényegi tulajdonsága a szerkesztettsége, a nyelvi eszközök összekapcsolása a nyelv szabályrendszere alapján, az adott beszédhelyzetnek megfelelően. A szerkesztettség szerint a mondat lehet tagolt; teljes (az alanyi ás állítmányi rész felismerhető), egyszerű; tőmondat (alany és állítmány); bővített mondat; összetett; alárendelő ( a bővítmény helyettesíthető, kivéve az igei állítmányt); mellérendelő; kapcsolatos (és, s, meg, is, sem, se; is – is, sem – sem, se – se; nemcsak – hanem...is); ellentétes (de, azonban, ellenben, mégis, mégsem, hanem); választó (vagy; vagy – vagy, akár – akár); következtető (ezért, tehát, ennélfogva); magyarázó (ugyanis, hiszen, tudniillik), vagy bővebben, kifejti (azaz, vagyis); hiányos (az alany és/vagy az állítmány hiányzik, de kiegészíthető); tagolatlan (csak a beszédhelyzetben érthető; alannyal és állítmánnyal, nem egészíthető ki).
20. tétel
Témakör: Stílus és jelentés
A nyelvi jelek csoportjai a hanglak és jelentés viszonya alapján
A beszédben gyakran azt tapasztaljuk, hogy egy - egy szóelem hangalakjához nemcsak egy, hanem több jelentés is fűződik, de az sem ritka, hogy hasonló vagy rokon jelentést teljesen különböző hangalakú szavak idéznek fel. A jelentéstannak fontos vizsgálódási területe a szavaknak, szóelemeknek a hangalak és a jelentés viszonya szerinti osztályozása. Eszerint megkülönböztetünk egyjelentésű, azonos alakú, több jelentésű és rokon értelmű szavakat, szóelemeket.
Egyjelentésű szavakból a magyar nyelvben kevés van, elsősorban az összetett szavak és a szakszavak tartoznak ide. Jele: H ─ J. A leírt vagy elhangzott hangalakhoz egy jelentés kapcsolható. (Pl. esőcsatorna, napernyő)
Ha a leírt vagy elhangzott hangalakhoz több jelentés társul, melyek egymással összefüggnek, és jelentésszerkezetet alkotnak, többjelentésű szavakról beszélünk. A szavak többértelműségét poliszémiának nevezzük, így a többjelentésű szavakat poliszém szavaknak hívjuk. A többjelentésű szavak második és további jelentései az elsődleges alapjelentésből fejlődtek ki az emberi megismerés során Jele: 1.kép (Pl. fül = érzékszerv = kancsó füle = (zenei) hallás = a könyv behajtott sarka)
Amikor a szavak hangalakjához több jelentés társul, de a jelentések között semmi összefüggés nincs, akkor azonos alakú szavakról beszélünk. Az azonosság idegenszóval homonímia, az azonos alakú szavakat homonimáknak nevezzük Csoportjai: szótári homonimák (a szavak szótári alakjának azonosalakúsága), nyelvtani homonimák (toldalékos szóalakok azonosalakúsága), és vegyes típusú homonimák (a szótári alakok és a toldalékos szóalakok azonosalakúsága) Jele: 2. kép (Pl. ár = áru értéke = cipészszerszám = áramló víztömeg = terület-mértékegység).
Rokon értelmű szavaknál több hangalak hallásakor vagy olvasásakor egy jelentés azonosul az emberben. A rokon értelműséget idegen szóval szinonímiának, a rokon értelmű szavakat szinonimáknak nevezzük. Csoportjai: azonos jelentésű szavak, hasonló (nem teljesen azonos) jelentésű szavak.
A hasonló alakú szavak esetében előfordul, hogy egy szövegben összetévesztenek olyan hasonló hangzású szavakat, amelyek jelentése között ugyan van kapcsolat, de jelentésük mégsem egyezik meg A hasonló alakúságot idegen szóval paronímiának, a hasonló alakú szavakat paronim szavaknak nevezzük. Csoportjai: alakváltozatok (Közös tőből származó szavak, melyek jelentése megegyezik, csak a használatukban, hangulatukban van eltérés.), alakpárok (Közös tőből származó szavak, de jelentésük eltérő.), ellentétes jelentésű szavak (idegen szóval antinimáknak nevezzük).
Egyjelentésű szavakból a magyar nyelvben kevés van, elsősorban az összetett szavak és a szakszavak tartoznak ide. Jele: H ─ J. A leírt vagy elhangzott hangalakhoz egy jelentés kapcsolható. (Pl. esőcsatorna, napernyő)
Ha a leírt vagy elhangzott hangalakhoz több jelentés társul, melyek egymással összefüggnek, és jelentésszerkezetet alkotnak, többjelentésű szavakról beszélünk. A szavak többértelműségét poliszémiának nevezzük, így a többjelentésű szavakat poliszém szavaknak hívjuk. A többjelentésű szavak második és további jelentései az elsődleges alapjelentésből fejlődtek ki az emberi megismerés során Jele: 1.kép (Pl. fül = érzékszerv = kancsó füle = (zenei) hallás = a könyv behajtott sarka)
Amikor a szavak hangalakjához több jelentés társul, de a jelentések között semmi összefüggés nincs, akkor azonos alakú szavakról beszélünk. Az azonosság idegenszóval homonímia, az azonos alakú szavakat homonimáknak nevezzük Csoportjai: szótári homonimák (a szavak szótári alakjának azonosalakúsága), nyelvtani homonimák (toldalékos szóalakok azonosalakúsága), és vegyes típusú homonimák (a szótári alakok és a toldalékos szóalakok azonosalakúsága) Jele: 2. kép (Pl. ár = áru értéke = cipészszerszám = áramló víztömeg = terület-mértékegység).
Rokon értelmű szavaknál több hangalak hallásakor vagy olvasásakor egy jelentés azonosul az emberben. A rokon értelműséget idegen szóval szinonímiának, a rokon értelmű szavakat szinonimáknak nevezzük. Csoportjai: azonos jelentésű szavak, hasonló (nem teljesen azonos) jelentésű szavak.
A hasonló alakú szavak esetében előfordul, hogy egy szövegben összetévesztenek olyan hasonló hangzású szavakat, amelyek jelentése között ugyan van kapcsolat, de jelentésük mégsem egyezik meg A hasonló alakúságot idegen szóval paronímiának, a hasonló alakú szavakat paronim szavaknak nevezzük. Csoportjai: alakváltozatok (Közös tőből származó szavak, melyek jelentése megegyezik, csak a használatukban, hangulatukban van eltérés.), alakpárok (Közös tőből származó szavak, de jelentésük eltérő.), ellentétes jelentésű szavak (idegen szóval antinimáknak nevezzük).
 |
| 1.kép |
 |
| 2.kép |
